Újabb 22 embernél mutatták ki az új koronavírust Magyarországon - Hírösszefoglaló

Infostart
2020. augusztus 23. 21:31
Berendelték a külügyminisztériumba Németország budapesti nagykövetét a német külügyi államtitkár kijelentései miatt. Újabb tüntetésen követelték Minszkben a fehérorosz elnök lemondását.

Újabb 22 embernél mutatták ki az új koronavírust Magyarországon, az aktív fertőzöttek száma 847-re nőtt. Két idős, krónikus beteg elhunyt, a halálos áldozatok száma 613. 59 koronavírusos beteget ápolnak kórházban közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány kezdete óta 5.155 embernél igazolták a fertőzést. Összesen 3.695-en már meggyógyultak. Orbán Viktor kormányfő pénteken megismételte: továbbra is a fertőzés behurcolása a legnagyobb veszély, ezért újabb tiltóintézkedésekre lesz szükség, és a déli országokba már senki ne tervezzen utazást.

Már a 12 évnél idősebbeknek is ajánlja a maszk viselését a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben az Egészségügyi Világszervezet. A 6 és 11 év közöttiek maszkviselése aszerint ajánlott, hogy mekkora a fertőzésveszély a környezetükben, a gyerek képes-e hatékonyan viselni a maszkot, tudja-e ezt felnőtt ellenőrizni. Az 5 éven aluli gyerekeknek nem kell maszkot viselniük. A WHO már június 5-én adott ki ajánlást arról, hogy az emberek viseljenek maszkot, de a gyerekekre vonatkozóan mindeddig nem adott tanácsot.

Enyhén csökkent a napi új fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában. Horvátországban a legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, a fiatalok a legfőbb terjesztők. A válságstáb új szigorításokat vezetett be Split-Dalmát megyére. Hétfőtől két hétig a vendéglátó egységek csak a kerthelyiségeikben vagy teraszokon szolgálhatják ki a vendégeket.

A határátlépés felgyorsítását kérte Bécstől a horvát külügyminisztérium, miután több kilométeres torlódás alakult ki a szlovén-osztrák határon az osztrák szigorítások miatt. Ausztria szombat éjféltől vezetett be új korlátozásokat Horvátországgal szemben, és minden onnét érkezőt szigorúan ellenőriznek, azokat is, akik csak átutazóban vannak. Az új rendelet szerint az utasoknak a határon regisztrálniuk kell az egészségügyi hatóságoknál. A szlovén határőrség közlése szerint Bécs nem értesítette őket az új szigorításról.

Berendelte hétfő délelőttre Németország budapesti nagykövetét a külgazdasági és külügyminiszter a német külügyi államtitkár kijelentései miatt. Szijjártó Péter korábban nyílt levélben utasította vissza Michael Roth állításait. A szociáldemokrata külügyi államtitkár a többi között felemlítette a civil szervezetek elleni támadásokat, a bíróságokra nehezedő kormányzati nyomást és az erősödő antiszemitizmust. Szijjártó Péter közösségi oldalán arra kérte az államtitkárt, hogy fejezze be a magyar emberek méltatlan támadását és arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a zsidó közösségek biztonságban élnek.

Tízezrek követelték a minszki Függetlenség terén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök lemondását. A három balti államban, Észtországban, Litvániában és Lettországban emberek alkottak élőláncot szolidaritásból. Aljakszandr Lukasenka azzal fenyegetőzött, hogy kemény kézzel fellép a nyugalom helyreállítása érdekében. Az elnök bírálta a tüntetők egyházi támogatását és szankciókat helyezett kilátásba. Közben a NATO szóvivője alaptalannak nevezte, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.

Több mint 100 migránst vett fedélzetére a Sea-Watch német civilszervezet hajója a líbiai partok előtt. A menedékkérők között 37-en fiatalkorúak. Egyelőre nem világos, hogy a fedélzetre vett emberek hol szállhatnak partra. Korábban a szicíliai kormányzó a helyi regisztrációs központok és migránstáborok kiürítését, valamint a bevándorlók elszállítását jelentette be a migránsinvázióra és egészségügyi vészhelyzetre hivatkozva. Az olasz belügyminisztérium érvénytelennek nevezte az intézkedést.

Újabb orosz Sz-400-as légvédelmi rakétákat vásárol Törökország. A pótlólagos vásárlásra az Ankarával 2017-ben megkötött szerződésben van opció. Az Sz-400-asok beszerzése miatt az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F-35-ös harcigép-programból és szankciókat helyezett kilátásba az orosz rendszerek hadrendbe állítása esetére.