Elutasította az amerikai elnök tárgyalásra vonatkozó ajánlatát az iráni külügyminiszter - Napinfo

Infostart
2018. augusztus 11. 21:40
Még ebben a hónapban kifizeti az állam a szeptemberre esedékes családtámogatásokat. Meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező.

Az idén is korábban kifizeti az államkincstár az eredetileg szeptemberben esedékes családtámogatási ellátásokat, köztük a családi pótlékot. Tállai András a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek elmondta: az iskolakezdés megkönnyítése érdekében az érintettek már augusztus végén megkapják a pénzt.

Csaknem 300 település kap összesen 5 milliárd forint támogatást intézmények fejlesztéséhez, valamint utak, hidak és járdák felújításához - számolt be a Magyar Idők. Több mint 28 milliárd forintnyi fejlesztésre érkezett igény.

Nógrád megyében, a 2-es főúton történt baleset után 8 súlyos, valamint 5 könnyebb sérültet láttak el és szállítottak kórházba a mentők. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a súlyos sérültek közül többek állapota életveszélyes. Szombat délután a 2-es főúton a nőtincsi elágazó közelében egy ukrán rendszámú kisbusz az út menti árokba hajtott, felborult, majd kigyulladt.

Erőszakba torkollott a román diaszpóra több tízezres bukaresti kormányellenes demonstrációja pénteken. A tüntetők és a kormány székházát védő csendőrség közötti összetűzésekben több mint 200 ember sérült meg. Román politikusok egyaránt elítélték a kormányellenes tüntetésén kirobbant erőszakot.

Fokozott együttműködést szorgalmaz az afrikai országokkal a migrációs áramlás ellenőrzése érdekében a spanyol kormányfő és a német kancellár. Pedro Sánchez és Angela Merkel erről a német politikus kétnapos spanyolországi látogatásán tárgyalt.

Csaknem 290 millió dolláros kártérítést kell kifizetnie rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának a Monsanto vegyipari óriáscégnek egy San Franciscó-i bíróság döntése értelmében. Az esküdtszék felelősnek mondta ki az amerikai vállalatot abban, hogy nem tájékoztatta vásárlóit a szer használatának lehetséges következményeiről.

Meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, rendező, színigazgató, 74 éves volt. Munkásságát Jászai Mari-díjjal, a Magyar Művészetért Díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el.