Még 20 ezer háztartásban nincs áram a rendkívüli időjárás miatt - a nap hírei

Infostart
2018. március 18. 23:11
A Demokratikus Koalíció elnökének kezdeményezésére egyeztettek az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusai. Szakpolitikai kormányzásra készül a Jobbik - közölte Vona Gábor, a párt miniszterelnök-jelöltje.

Már csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van másodfokú figyelmeztetés a hófúvás miatt. A meteorológiai szolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetést tart érvényben. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: a hétvégén 440 esetben riasztották a tűzoltókat kidőlt fákhoz, elakadt, árokba csúszott járművek mentéséhez. Hozzátette: mintegy húszezer fogyasztónál nincs még áram. Elzárt település nincs az országban.

A Demokratikus Koalíció elnökének kezdeményezésére egyeztettek az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusai, akik a tárgyalások folytatásában állapodtak meg. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott: a kormányváltást a baloldali pártok tudják elérni. Molnár Gyula szocialista pártelnök azt mondta: legalább 25-30 olyan körzet van, ahol a 3 lista koordinációja elhozhatja az egyéni jelölt győzelmét. Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a demokratikus ellenzék együtt elegendő helyen képes megverni a Fideszt ahhoz, hogy a kormánypárt kisebbségbe szoruljon. Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy a kormányváltás csak teljes ellenzéki koordinációval valósítható meg. Hozzátette: ezt világossá teszi majd a Vona Gábor Jobbik-elnökkel folytatott hétfői megbeszélésén is.

Szakpolitikai kormányzásra készül a Jobbik - jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje. Vona Gábor jelezte: neveket csak a választás után kíván mondani, azonban nem pártpolitikai és kommunikációs kormányzást szeretne, hanem az adott területhez értő szakemberekre bízná a tárcákat. Hozzátette: a Jobbik szakmai konszenzusra törekszik, és figyelembe venné az ellenzék, az érdekképviseletek és a civil szféra felvetéseit is.

A katalán függetlenség ellenzői tartottak tüntetést Barcelonában. A több ezer felvonuló egységet és józanságot követelt, és amiatt tiltakozott, hogy három hónappal a helyi választások után még mindig nem alakult meg az új katalán kormány. A demonstráción felszólalt a Barcelonában született Manuel Valls volt francia miniszterelnök is, aki úgy fogalmazott: a katalán függetlenségi folyamat megbukott, mert az európai határok megváltoztatásának szándéka háborút jelent, amit nem lehet megengedni.

Oroszországban a Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint Vlagyimir Putyin nyerte az elnökválasztást. A voksok negyedének összesítése alapján a hivatalban lévő államfő több mint 72 százalékot szerzett, így megkezdheti negyedik elnöki ciklusát. A választási bizottsághoz nem érkezett komoly szabálysértésre vonatkozó panasz. Az orosz belügyminiszter-helyettes közölte: hackertámadások érték az automatizált állami választási rendszert, de annak összeomlását sikerült megakadályozni.

A dél-korai külügyminiszter szerint az észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyver-mentesítésre. Kang Kjung Va a CBS amerikai televízióban hangsúlyozta: az amerikai és az észak-koreai elnök várható találkozója történelmi jelentőségű kötelezettségvállalás Kim Dzsong Un részéről. Hangsúlyozta annak jelentőségét is, hogy az észak-koreai vezető személyesen részt vesz a harmadik Korea-közi egyeztetésen, amelyre a két országot elválasztó demarkációs vonaltól délre, dél-koreai területen kerül sor.

Kínában újabb öt évre miniszterelnökké választotta Li Ko-csiang kínai kormányfőt az Országos Népi Gyűlés. Sajtóhírek szerint a politikus befolyása valószínűleg csökkeni fog a párton és a kormányon belül. A héten Hszi Csin-ping államfőt is újraválasztották, és a parlament az alkotmányt is módosította, hogy akár élete végéig államfő maradhasson. Emellett a parlament a héten a Kínai Népköztársaság alelnökévé választotta az államfő bizalmasát, aki várhatólag magához vonja majd a gazdasággal kapcsolatos területeket.

Folyamatosan csökken a bitcoin árfolyama. A jegyzés szerdán kezdett jelentős zuhanásba, miután a Facebook után a Google is bejelentette, hogy júniustól betiltja az összes kriptovaluta és az azokkal való kereskedési opciók reklámozását. Az internetes keresőcég indoklása szerint szélesebb körben kell felvenni a harcot a magas kockázatot jelentő új pénzügyi termékek eladásával szemben. A döntéshez a Twitter is csatlakozott.