Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyászol Korda György: elhunyt a nő, akitől sokáig nem vált el

Infostart
2025. augusztus 7. 15:39
Meghalt Korda György első felesége, Kovács Iby, akitől a híres énekes két évtizedig elfelejtett elválni.

Meghalt Korda György első felesége, Kovács Iby, akivel az énekes húsz éven keresztül volt házas – írta a Blikk. Mint a lap megjegyzi, a házasság csak papíron tartott idáig, mert nem sokkal a házasságkötés után már különváltak útjaik, de a barátság megmaradt közöttük.

Annyira jóban maradtak egymással, hogy tulajdonképpen elfelejtettek elválni. A jogi szétválásra végül Balázs Klári miatt szánták rá magukat, miután a zenész megkérte Balázs Klári kezét, de csak az anyakönyvvezetőnél jött rá, hogy még mindig házas.

Kovács Iby, azaz Kovács Ibolya operett-énekesnő volt, és az első férje nem az énekes volt, hanem a neves színész, Szabó Gyula, akivel még a főiskolán ismerkedtek össze. Korda György aztán 1958-ban kötött házasságot vele, és jogilag ez a kapcsolat húsz évig tartott – de a barátság még tovább, hiszen Kovács Iby nem csak Kordával, de második feleségével, Balázs Klárival is jóban volt.