Nyitókép: Sinenkiy/Getty Images

Országos Étterem Hét: itt a lehetőség kipróbálni a legjobb helyeket megfizethető áron

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2024. szeptember 29. 14:59
Idén ősszel a szokásosnál is hosszabb ideig tart az Országos Étterem Hét rendezvény. Október 10. és 27. között több mint száz étterem várja országszerte a vendégeket, akiknek kedvezményes árú, válogatott menüsorokat készítenek a séfek.

Az Országos Étterem Hetet 26. alkalommal rendezik meg. A nagy múltú esemény célja, hogy bemutassák a minőségi gasztronómiát a vandégeknek, valóban elérhető áron – tudta meg az InfoRádió Kiss Zoltántól, a szervező DiningCity munkatársától. A vendégek háromfogásos menüt rendelhetnek 5900, 7900 és 9900 forintért, egységes árakon. Ennek az az előnye, hogy normális esetben, más napokon ugyanezek az ételek nem lennének elérhetők ilyen olcsón, maguk a vendéglátóhelyek viszont új közönségre tehetnek így szert, mert akik elégedettek, azok később is visszalátogathatnak – magyarázta a szervező.

A rendezvényre regisztrált éttermek száma már 180 fölött jár, az asztalfoglalási időszak szeptember 25-én kezdődött, de még ezen időszak alatt is folyamatosan vannak újabb jelentkezők. Kiss Zoltán becslése szerint 190 és 200 között alakul majd a részt vevő éttermek listája.

A DiningCity étteremajánló munkatársa arra is kitért, hogy nemcsak Budapesti vendéglátóhelyeken ehetnek majd a vendégek, hanem Soprontól Debrecenig a megyeszékhelyeken is lesznek nagyon jó minőségű éttermek. Kiss Zoltán hangsúlyozta:

csak előzetes asztalfoglalással lehetséges kedvezményesen étkezni az október 10–27. közötti időszakban, amit online, a www.etteremhet.hu oldalon lehet megtenni.

Az érdeklődők itt megtalálják a résztvevő éttermek listáját és a menüajánlatukat is. A választék általában három-négy előételből, négy-öt főételből és két-három desszertből áll, ezek közül választhatják ki a regisztrálók a nekik szimpatikus fogásokat, ezekért egyedi, fix árat fognak fizetni.

A DiningCity munkatársa hangsúlyozta, hogy az Országos Étterem Hét egy egyedi lehetőség, hiszen ha a vendéglátóhelyek mindig ilyen alacsony áron kínálnák az ételeiket, az gazdaságilag nem lenne számukra megtérülő. A rendezvény arra szolgál, hogy azok a vendégek, akik drágállnak egy-egy kimagasló minőségű, magas árszínvonalú éttermet, most megtehetik, hogy kipróbálják. Megjegyezte, hogy

sok az előítélet is a magas értékelésű helyekkel szemben, holott sokuknak szerepel a kínálatában hétköznapi ebédmenü, kedvezőbb áron.

Véleménye szerint éppen ezért nem kell attól tartani, hogy ha valaki az Országos Étterem Héten kívül vissza akarna térni egy-egy olyan helyre, ami nagyon tetszett neki, akkor ott megfizethetetlen árakat fog találni.

Kiss Zoltán azt is hozzátette, sok étterem csábítja vissza a vendégeket a rendezvény után is, például kedvezménykártyával, amit felhasználva a következő látogatáskor akár egy ajándék desszertet vagy pohár bort is kaphatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Országos Étterem Hét - Kiss Zoltán, az Országos Étterem Hetet szervező DiningCity étteremajánló munkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást