Nyitókép: Getty Images/ Klaus Vedfelt

Kétezer gyermeket lát el ingyenes tanszerekkel az Ökumenikus Segélyszervezet

Infostart / MTI
2024. augusztus 13. 18:03
Iskolakezdés együtt! címmel tizenharmadik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet. Az idén is kétezer gyereket szeretnének támogatni, akik a segítség hiányában alapvető eszközök nélkül ülnének be az iskolapadba szeptemberben.

A gyűjtést elindító keddi sajtótájékoztatón, a XXII. kerületi Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnáziumban Lékai-Kiss Ramóna műsorvezető, Wolf Kati énekesnő és Mezei Léda színésznő, a segélyszervezet önkéntesei két iskoláslány első találkozásán keresztül mutatták be, mit jelent egy gyereknek a megfelelő eszközök nélkül, szorongva megkezdeni a tanévet. Lékai-Kiss Ramóna közölte: több olyan család van, amelynek gondot okoz az iskolakezdés, de a segélyszervezet akciójával tudnak nekik segíteni.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója elmondta:

az adományokból iskolásonként 15 ezer forintból személyre szóló csomagokat állítanak össze,

a tanszercsomagban részesülő gyerekeket pedig a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották. A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként ötszáz forint támogatást jelent, vagyis 30 hívás most megtölti egy gyermek iskolatáskáját - tette hozzá.

A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, emellett a nagyobb postákon gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.

Vincze Zoltán, a Herlitz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a társaság számára fontos, hogy az iskolába minden gyermek egyenlő eséllyel induljon, mert ez meghatározza, milyen sikereket érnek el tanulmányaik során és az életben. Ezért a segélyszervezet kampányát idén is minőségi tanszerekkel és száz új iskolatáskával támogatják - fűzte hozzá.

A résztvevők a kampányt elindító sajtótájékoztatón mintegy száz üres iskolatáskából kirakták a segélyszervezet 1353-as adományvonalának számait.

Gáncs Kristóf elmondta: a segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer iskolakezdési támogatáshoz szükséges összegen felül beérkező pénzadományt a gyermekek felzárkózásának támogatására fordítja.

A "Kapaszkodó" program keretében az ország több mint húsz pontján több ezer gyerek számára biztosítanak rendszeres fejlesztő foglalkozásokat

a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gáncs Kristóf az InfoRádióban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást