Nyitókép: MTI/EPA/Etienne Laurent

Válik a hollywoodi álompár – már alá is írták a papírokat

Infostart
2024. augusztus 2. 04:04
Hamarosan hivatalosan is véget ér Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága. Sajtóértesülések szerint ugyanis a sztárpár már mindenben megegyezett a válásukkal kapcsolatban.

Az elmúlt hetekben a színész minden holmiját elvitte közös otthonukból, és már vásárolt magának egy 20,5 millió dolláros (75 milliárd forintos) luxusvillát is Los Angelesben. A döntésük hamarosan hivatalossá válik, mivel már alá is írták a válási papírokat, és csak a megfelelő időpontot várják a papírok benyújtására és a hivatalos bejelentésre - adta hírül a Blikk a londoni Daily Mail értesüléseire hivatkozva.

Jennifer Lopez és Ben Affleck húsz év után, éppen két esztendővel ezelőtt talált újra egymásra. Az egykori álompár a meglehetősen szokatlan, fürdőkádban történt lánykérés után nem is várt sokat az esküvővel, hiszen mindössze három hónappal később már ki is mondták a boldogító igent.

Sokáig úgy tűnt, Jennifer és Ben úsznak a boldogságban,

ám a hollywoodi színész házaspár kapcsolata nem várt akadályokba ütközött, és a sajtóban már jó ideje az a pletyka terjengett, hogy talán két év után véget is ért a házasságuk.

Bár az énekesnő és a sármos színész az elmúlt hetekben tett egy utolsó kísérletet is házasságuk megmentésére, ám miután ez kudarcot vallott, most már egészen biztos, hogy a válás útjára lépnek, ráadásul ha hihetünk a sztárokhoz közeli forrásoknak, akik a Daily Mailnek nyilatkoztak, akkor már csak pár lépés van hátra ahhoz, hogy közös életük hivatalosan is véget érjen.