Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Baleset a Nemzeti Színházban: megszólalt a rendőrség, így áll a nyomozás

Infostart
2023. november 27. 17:20
A színpadi baleset miatt két vizsgálat is folyik: egy a Nemzeti Színházban, egy a rendőrségen.

Mint arról az Infostart többször is beszámolt, november elején kórházba kellett vinni Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, miután megsérültek a pénteki Rómeó és Júlia című előadás közben a Nemzeti Színházban. A baleset a második felvonás közben történt, az előadást félbeszakították. Az ügyben belső vizsgálat kezdődött a színházban, és közben eljárás indított a rendőrség is.

Két héttel a történtek után a Népszava rákérdezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy hol tart az eset felderítése, de a BRFK csak szűkszavúan ennyit közölt: "A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt."

A sajtóban megjelent információk alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indítottak eljárást. Ennek feladata azt feltárni, hogy terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség a történtek miatt.

Az InfoRádióban Csák János kulturális és innovációs miniszter a múlt héten megerősítette, hogy mindkét vizsgálat tart, és ezek lezárását meg kell várnia a tárcának is, mielőtt a felelősségről lehetne beszélni.

Közben mindkét színész elhagyhatta a kórházat, de éppen hétfőn közölte a Semmelweis Egyetem, hogy az egyik megsérült színész, Szász Júlia kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényel, de hamarosan elhagyhatja a traumatológiai klinikát.