Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ők hárman lettek most a Nemzet Művészei

Infostart / MTI
2023. november 3. 14:29
Lantos István zongoraművész, orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista és Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.

Csák János kulturális és innovációs miniszter a díjak ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: a magyarok azért képesek náluk erősebb nemzetek is között fennmaradni, mert erős hagyományokkal rendelkeznek. A hagyomány nem teremtődik, hanem öröklődik, nemzedékek során át - emlékeztetett, hozzátéve: ennek alapja az Isten, család, haza hármassága, emellett pedig az individuális és alkotmányos szabadság.

Figyelmeztetett azonban, mindez még mindig nem elég szervezőerő nélkül, ezért fontosak azok az intézmények, amelyek generációkon átívelve képesek tovább vinni a hagyományt, az intézmények élén pedig fontos a vezetők személye. A miniszter ezért bírálta, hogy az MMA legutóbbi közgyűlésén Vashegyi György leköszönő elnököt nem kérték fel tiszteletbeli elnöknek. Csák János igazságtalanságnak nevezte, hogy a közgyűlés úgy döntött, még csak szavazásra sem bocsátja a tiszteletbeli elnök megválasztását. Azt mondta, ezzel "egy hagyomány szűnik meg, hiszen az eddigi leköszönő elnökök mind tiszteletbeli elnökök lettek. Ez szerintem igazságtalanság". Hozzátette, "ahhoz, hogy fenntartsuk a világunkat, meg kell becsülnünk az intézményeinket és meg kell becsülnünk a vezetőinket".

Csák János kiemelte: a magyar állam minden erejével támogatja a magyar kultúrát, minden más európai országnál többet költ rá GDP-arányosan.

A Nemzet Művésze testület, ez a hetven ember alkotásain, odaadásán, a tanítványok nevelésében megtestesíti mindazt, ami ideálisnak tekinthető - közölte, hozzáfűzve: három olyan, nagy művész veheti át az elismerést "aki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit".

Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke felidézte: a Magyar Művészeti Akadémia tíz éve azért kezdeményezte az Országgyűlésben a díj megalapítását, hogy létrehozza a magyar művészet és kultúra legrangosabb társaságát kimagasló teljesítményt nyújtó művészei számára a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet és a cirkuszművészet területén.

  • Lantos István zongora- és orgonaművészi, valamint zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat.
  • Sajdik Ferencet grafikusi és karikaturista életműve elismeréseként választotta a nemzet művészének a díj bizottsága.
  • Selmeczi György kimagasló zeneszerzői, karmesteri és előadóművészi munkássága elismeréseként kapta meg a díjat.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja.

A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét - táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét - betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.

Az elismerést, amelyet először 2014-ben ítéltek oda, minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.

A nyitóképen: A Nemzet Művésze díj idei három kitüntetettje, Selmeczi György zeneszerző, zongoraművész (b2), Lantos István zongoraművész, orgonaművész (b3) és Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista (b4) és a két díjátadó, Csák János kulturális és innovációs miniszter (j) és Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke (b).


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia leköszönő elnöke a Nemzet Művészeiről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nemzet Művésze – Lantos István zongoraművész, orgonaművész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nemzet Művésze – Selmeczi György zeneszerző, operarendező
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást