Nyitókép: MTI/Komka Péter

Nagykorú lett a Kolompos tábor

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. június 15. 11:32
Tizennyolcadik alkalommal rendezi meg egyhetes nyári táborát június végén Szerencsen a Kolompos együttes. A programokról Nagy Zoltánnal, a Kolompos együttes vezetőjével beszélgettünk.

Nagykorú lett a Kolompos tábor, fogalmazott Nagy Zoltán, megjegyezve, hogy tulajdonképpen már 20 éves lenne, a koronavírus-járvány miatt azonban kettő kimaradt. A helyszín ezúttal is Szerencs, illeve a Szerencsi Rákóczi-vár és környéke lesz - erősítette meg az együttes vezetője, akinek az elmondása szerint nagyon kedves vendéglátóik vannak, akikkel az évek során nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki.

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a Kolompos tábor gyerekeknek szerveződik, valójában családoknak szól, beleértve a nagyszülőket is. Nagy Zoltán szerint bizonyos értelemben nem is egy igazi táborról van szó, hiszen nem sátrakban vagy egy tömegszálláson helyezik el a résztvevőket, hanem mindenki különálló mosdóval, zuhanyzóval rendelkező, kényelmes szobában pihenhet.

A foglalkozás szabad, nincsenek kötelező feladatok, ami viszont nem azt jelenti, hogy ne készülnének programokkal. Lesznek külön a gyerekeknek és külön a felnőtteknek szólók, de közös programok is - mondta Nagy Zoltán. Várható baba-mama és papa-mama foglalkozás, kézműveskezdés, tánc-, ének- és hangszertanítás, és persze a Kőleves mese sem marad el. Ez egy koncert jellegű program, melynek során egy 50 literes üstben megfőzik a valódi kőlevest is.

A Kolompos együttes vezetője végül megjegyezte: a zenére, annak tanítására, a táncos és játékos foglalkozásokra egyfajta hivatásként tekintetnek, céljuk pedig az, hogy már egészen kis korban megismertessék a gyerekekkel az ehhez kapcsolódó hagyományokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagykorú lett a Kolompos tábor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást