Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Elmaradt a meglepetés a Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén

Infostart / MTI
2023. június 14. 15:00
Egyhangúlag Márta István zeneszerzőt, fesztiválszervezőt választotta elnökének a Magyar Fesztivál Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlése kedden Budapesten

A közgyűlésre azért volt szükség, mert a szervezet korábban hivatalban lévő elnöke, Borsa Kata májusban lemondott tisztségéről - tájékoztatta a szövetség az MTI-t szerdán.

Mint a közlemény emlékeztet, Márta István 2002-ben egyik alapítója és 19 éven át elnöke volt a mára csaknem 200 fesztivált számláló MFSZ-nek. A 2022-es tisztújításkor már nem indult, de a tagság akkor tiszteletbeli elnökké választotta.

Márta István másfél évre vállalta az elnöki megbízatást, és székfoglaló beszédében elmondta, hogy a héttagú elnökség szorosabb bevonásával a Magyar Fesztivál Szövetség erőteljesebb szakmai képviseletét, a tagság aktivizálását, a véleményformálás hangsúlyos megjelenését tűzte ki célul.

A közlemény szerint Márta István - egyeztetve az elnökség tagjaival és a szakértőkkel - fontosnak tartja a jelenlegi gazdasági helyzet elemzését és annak hatását a hazai fesztiválpiacra, a belső és külső kommunikáció hatékonyabbá tételét, a határon túli magyar fesztiválok bevonását a szakmai munkába, valamint a döntéshozók, támogatók szervezett megszólítását.

Az MFSZ ezért életre hívott egy új tanácsadó és szakértői bizottságot a mecenatúra és a hatékonyabb érdekérvényesítés elősegítésére.

A vezetőség a társadalmi kapcsolatok bizottságának elnökéül Mezei Dániel kommunikációs szakembert kérte fel. A bizottság munkájában a vezetőség tagjai; Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője, fesztiválszervező, valamint Márta István is részt vesznek.

Az új elnök újraszervezi a korábban sikeres fesztiválkutatást, továbbá kiemelten fontosnak nevezte a szakmai minősítések elismertetését. A MFSZ tervezi egy színvonalas összefoglaló munka, az egyesület fennállásnak 20 esztendejét átfogó kötet megjelentetését is, amely azért is fontos, mert az elmúlt évtizedekben Magyarország "fesztivál-nagyhatalom" lett, amiben a szövetség tagjai tevékenyen részt vállaltak - áll a közleményben.