Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Rudolf Péter a humanista szellemiségről, a nagy címről és a hagyománytisztelet melletti kuriózumról

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2023. május 2. 21:00
Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka és a Pinokkió musicalváltozata is látható lesz a Vígszínház 2023–2024-es évadában. A teátrum igazgatójával beszélgettünk.

Rudolf Péter arról beszélt, a háború, az, hogy a világ önmagával is harcban áll, vagy éppen a mesterséges intelligencia önállósodásában rejlő veszélyek felerősítik a színház szerepét.

Nagy kérdés mindig egy színházigazgató számára, főleg egy akkora színház tekintetében, mint a Víg, hogy miért hívják oda a nézőt:

  • szórakoztatni, a világban megtapasztalt bajt elfeledni, vagy
  • szembenézni a nehéz kérdésekkel, és reagálni rájuk?

„Egy összetett előadás jó esetben mind a kettőt tudja, de egy ekkora színházban sokszínűnek kell lenni. Az összes igazgató előttem ugyanezekkel a problémákat találta szembe magát, hiszen a Vígben ezer, a Pesti Színházban több mint ötszáz embert kell leültetni estéről estére. A program összeállításában van szellemiség, valamiféle humanista szellemiség, ami így fellengzősen is hangozhat, de nagyon fontos, hogy egyszerre legyünk hívogatók, ezért nagy címekkel is operáljunk, közben tegyünk mellé kuriózumokat” – mondta Rudolf Péter az új évad összeállításának motivációiról.

Kiderült, hogy a „házi szerző”, Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját Mohácsi János viszi színpadra, ami a rendezőre jellemző színes kavalkádot ígér az igazgató szerint.

„Mohácsi János megmozgatja a társulatot is. Ne felejtsük el azt a nagyon fontos szempontot, hogy. minden szofisztikált gondolat mellett

az egyik legfontosabb feladat, hogy a színészek megfelelő kihívásokkal nézhessenek szembe,

ki-ki éppen a maga helyzetének, szerepkörének és életkorának megfelelően” – magyarázta.

A Pesti Színházban kortárs magyar darab készül, vagyis két hazai szerző bemutatója vár Rudolf Péterékre az évad elején. Kincses Réka vezeti ezt a különös munkát, szokatlan módon hárometapos próbafolyamat volt, nem véletlenül, hiszen a színészek improvizálnak, saját élményeiket osztják meg maguk között, és Székely Csaba ír ebből színdarabot Kalandfilm címmel.

Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész (b) és Rudolf Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, kiváló művész, színész, színházi-, és filmrendező, producer, forgatókönyvíró, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Vígszínház igazgatója a Víg-Presser-50 címmel Presser Gábor vígszínházi dalaiból rendezett koncert főpróbáján Budapesten a Vígszínházban 2023. március 24-én. MTI/Balogh Zoltán

A Vígszínházban december 9-én mutatják be a Pinokkiót. Tavaly már nekifutottak, de „a gazdasági helyzet miatt óvatosságra intették” az igazgatót. A Presser Gábor, Sztevanovity Dusán zeneszerzőpáros közreműködésével készül a darab.

„Ez olyan összetett és gyönyörű, az emberiség által egyik legkedveltebb történet, amiben bár vannak fájdalmas pillanatok, olyan összetett mese, amely a családok minden egyes tagját megtudja érinteni. Ez is a célunk” – mondta az igazgató a Keresztes Tamás által rendezett előadásról.

Ezzel párhuzamosan a Pesti Színházban Hegedűs D. Géza Peter Shaffer Amadeusát mutatja be.

„Nagyon fontos művészi kérdéseket boncolgat a darab, amivel mi nyilván mindig szembetaláljuk magunkat: mit kell kezdeni a zsenivel, hol éri meg kompromisszumot kötni, mi a viszony a zsenihez, mit jelent a környezetében lenni, alkotni? Szegény Shakespeare-kortársak erről sokat tudnának mesélni, ha nem a zene világából hozunk példát” – mondta Rudolf Péter.

A „nagy cím”, amire az igazgató szerint bizony szükség van, Friedrich Schiller Ármány és szerelem című műve lesz, amit január 15-től próbálnak majd a Vígszínházban David Doiasvili rendezésében.

„Széles, romantikus és expresszív előadása számítok. David Sirálya máig megy, és nagyon fontos találkozás volt ez a társulat minden tagja számára” – mondta.

A pesti színházban Carlo Goldoni A hazug című vígjátékát mutatják be Horváth Csaba rendezésében. A Házi Színpadon régi szokásuk, hogy kortárs, de mindenképp magyar darabot visznek színre, ezt most is tartják, de erről részletesebben nem akart beszélni.

„Ez a lényeg, egyszerre legyünk hagyománytisztelők és közben csináljunk mellé valamilyen kuriózumot”

– mondta Rudolf Péter.

Végül kitért arra, hogy a színészeket azért nem emelt ki az előadásokból, mert kezelhetetlenül hosszú lenne a lista, különben is „eléggé erős ez a társulat ahhoz, hogy önmagában vonzó legyen”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rudolf Péter humanista szellemiségről, a nagy címről és a hagyománytisztelet melletti kuriózumról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást