Az innováció egy komolyzenei együttesnél akár jelenthetné azt is, hogy ezentúl másképp játssza Vivaldit és Beethovent, de ez ennél egy komplexebb kérdés – mondta Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője. Mint fogalmazott, az innováció kéz a kézben jár az üzleti, illetve működési modellel, aminek valamilyen formában meg kell jelennie a művészeti oldalon is: azokra a darabokra, repertoárra kell fókuszálni, amely teljes önazonossággal, átéléssel és hittel adható elő akár többször is, nem megunva – magyarázta a csellóművész. „Megnézni azt, hogy mi az, amit tényleg olyan jól tudunk, hogy az bárhol a világon megállja a helyét” – tette hozzá.
Várdai István szerint a különféle kamarazenekari modellek közül azok igazán sikeresek, amelyek megtalálják a saját profiljukat, azt a repertoárt, amivel együtt tudnak élni. „Extrém” példaként említhető a svéd kamarazenekar, mely megtanulta valamelyik Beethoven-szimfóniát fejből. De nem azért, mert a neves Martin Fröst klarinétművész és karmester azt mondta nekik, hogy „ezt most megtanuljátok, máskülönben felmondok”, hanem azért, mert ez feldobta a zenekart – tette hozzá a művészeti vezető, aki szerint innentől lehet beszélni az előadás és az előadóművészet egy teljesen más szintjéről.
Az InfoRádió Aréna című műsorában az is elhangzott, hogy történelmi hagyomány, hogy
minden művészeti ág úgy gondol magára, hogy fölötte áll minden olyan kifejezésnek, mint például a piac, az üzlet vagy termék.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint „isteni szerencséje” volt Váradi Istvánnal, aki nem így gondolta, mert egyébként nagyon nehezen tudtak volna működni. De ettől még általánosságban hatalmas az ellenállás, és ez valóban egy művészeti vagy művészi sznobéria, hogy fölötte állnak a dolgoknak – tette hozzá Körmendy-Ékes Judit, aki szerint ebből a szempontból a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjaival is meg kellett „küzdeni”.
Váradi István megjegyezte: nehézkes a kérdés, hiszen a zenészek az egész életüket felteszik arra, hogy egy absztrakt dologban higgyenek, amire aztán valaki árcédulát aggat. Utóbbi melletti érvként azonban hozzátette: játszhatnak bármennyire is szépen, befektethetnek bármekkora energiát, ha végül nem tudják minél szélesebb spektrumban átadni a hallgatóságnak, az a lehetőségek elfecsérlése. Ebből a szempontból tehát a marketing elengedhetetlen, vagyis, ha van egy jó termék – jó csomagolással, ami szintén nem elhanyagolható –, akkor azt el kell tudni juttatni olyan helyekre, ahol az emberek az örömüket lelik benne – tette hozzá a kamarazenekar művészeti vezetője.
Arra a kérdésre, hogy milyen anyagi források kínálkoznak egy komolyzenei együttes működéséhez, Körmendy-Ékes Judit kifejtette: bár akadnak szponzori pénzek, pályázati lehetőségek – a jegyárbevételek mellett –, legfőképp az állami, egyébként „nagyon bőkezű” támogatásra támaszkodhatnak. A kuratóriumi elnök reméli, hogy ennek az egyensúlya lassan majd helyreáll és lesz magántámogatás és egyéni támogatás, mert jelenleg mindenki „az állami támogatásra bazíroz”. Megjegyezte, bár általánosságban hasonló a helyzet Európa-szerte, arányaiban kicsit más a helyzet: vagyis a magánszponzoráció, a nagyobb vállalatok bevonása részint már megtörtént, ami egy „menő dolog”. Mint mondta,
a komolyzenei esemény köré nagy társadalmi eseményeket is lehet szervezni, csak ennek hazánkban nincs hagyománya.
Körmendy-Ékes Judit a tao kivezetésével kapcsolatban, ami szerinte jól megkavarta a dolgokat, megjegyezte: nem elég azt mondogatni, hogy az az ideális, ha a magánpiac újra visszatér a finanszírozásba, mert ettől ez még nem fog magától megtörténni. A szociális hagyományok kialakulása hosszas edukációs munkát igényel – fogalmazott.