Nyitókép: Balogh Zoltán

Fekete Péter: az ukrajnai háború sorsfordulót jelent a cirkuszművészetben

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2023. február 20. 10:12
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója részt vett az ukrajnai cirkuszigazgatók szombati tanácskozásán. Úgy véli, a háború óta bebizonyosodott, hogy a cirkusz olyan műfaj, ami a szórakoztatáson túlmenően a társadalmi üzenet tolmácsolására is alkalmas.

"Ülünk egy tárgyalóasztalnál. Engem felkonferálnak, elkezdtem a beszédemet, majd felzúg a sziréna a teremben, zengenek a falak és riadó van. Ez így ment végig az egész tanácskozás során, ötpercenként, tízpercenként megszólalt a kiadó, amely élőben közvetítette nekünk, hogy az ország melyik területén zúgnak most át a bombák, és hol indulnak el az emberek az óvóhely felé. Sokkoló élmény volt" – számolt be a lviv-i tanácskozás körülményeiről a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatója.

Ukrajna kilenc cirkuszából hat a háború ellenére is működik. Csak azok az intézmények álltak le, ahol a közeli frontvonal miatt veszélyes lenne nyitva tartani. Fekete Péter szerint

az embereknek a háborús környezetben is igényük van a mindennapi élethez szükséges kulturális munícióra.

Fekete Péter azt mondta, megfeszített munkával, de igyekeznek a színházak, a könyvtárak dolgozói is nyitva tartani, és elvégezni a munkát. A lakosság több mint 50 százaléka kivándorolt az országból, és ez a művészekre is vonatkozik: egy héten két előadást tudnak tartani. A nézőszámot akkorára szűkítették, amennyi óvóhelyük van a pincében. Így az egyébként 2200 férőhelyes nézőtéren most 4-5 ezren ülnek.

Szvetlana Momot, a harkivi cirkusziskola igazgatója imádkozik a felügyelete alatt álló menekült artistagyerekekkel a Melyiket a 9 közül? című darab premierje előtt a Fővárosi Nagycirkuszban 2022. október 15-én. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán).

Az igazgató a tanácskozáson beszámolt arról is, hogy a világ legrangosabb cirkuszfesztiválján, Monte Carlóban is szóba került az ukrajnai helyzet. "Amióta kitört a háború, azóta bebizonyosodni látszik, hogy cirkuszművészet bizony alkalmas a szórakoztatáson túlmenően a társadalmi üzenet, érzelmek tolmácsolására. Egy olyan műfajról van szó, ami nagyon aktuálisan, nagyon érzékien tud reagálni a világ dolgaira" – mondta Fekete Péter. A Monte Carlo-i előadásán ezt az üzenetet tolmácsolta az ukrán kollégáknak, rávilágítva, hogy az ő történetük sorsfordító most a cirkuszművészetben.

Budapest, 2022. november 30. Jeliszaveta Usztyimenko ukrán menekült artista a Melyiket a 9 közül? című előadás előtt a Fővárosi Nagycirkuszban 2022. november 9-én. (Forrás: MTI/Balogh Zoltán).

A Fővárosi Nagycirkusz egyébként a háború kitörése óta több mint száz ukrán cirkuszművészt fogadott be. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a menekültek számára nyújtott szállás és a napi háromszori étkezés mellett lehetőséget biztosít a gyakorlásra és bemutatkozásra, a foglalkoztatásra és tanulásra, rekreációs programokra, valamint teljes körű segítséget nyújt az ügyintézéshez és a szakellátások igénybe vételéhez. A Fővárosi Nagycirkusz jelenleg futó műsorában, a Jégkirályságban is ukrán artistaművészek dolgoznak Budapesten.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fekete Péter: az ukrajnai háború sorsfordulót jelent a cirkuszművészetben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást