Tavaly tavasszal kezdett újra a Vígszínházban próbálni Kovács Patrícia, és már akkor úgy érezte, hazatért.
"Nagyon szerettem ebben a színházban lenni: csodálatos kollégák, csodálatos műszak van itt is és igazi igazi értékes munka, és ez mindig így volt. Mégis, én tíz évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy nem tudok tovább együttműködni az akkori vezetéssel és eljöttem, de mindig azt gondoltam, hogy egyszer majd vissza fogok ide térni. Lényegében az első nap, ahogy betettem ide a lábamat, olyan volt, mintha hazatértem volna, úgyhogy nagyon-nagyon boldog voltam" – mondta el a színésznő. Úgy látja, az értékek ugyanazok, mint amelyeket korábban is képviselt a társulat, de ehhez békés, demokratikus közeg társul.
"Azt hiszem, ez mindenkinek nagyon jót tesz" – vélekedett.
Jókor jött neki a koronavírus
A koronavírus és a háborús helyzet okozta különleges, nehéz helyzettel kapcsolatosan a színésznő elárulta: a koronavírus neki "jókor jött".
"Nagyon fáradt voltam, kimerült, borzalmasan sokat dolgoztam, ezért az első megtorpanás, az első két hónap jól jött nekem. Utána megpróbáltam azt az időt úgy fordítani, hogy inkább a családomra legyen időm, és igyekeztem megtalálni olyan szakmai helyzeteket, amiben tudtunk együttműködni. Elkezdtük fejleszteni például a Színház TV-t fejleszteni, másfél évig teljes erővel csináltam, de most már megy a maga útján. Kreatívan és aktívan csináltam végig ezt a több leállást" – mondta el. A Színház TV olyan lehetőséget adott neki, amiben újfajta módon tudott kiteljesedni szakmájában.
A háború okozta gazdasági problémák kapcsán elárulta: a Vígszínházban addig akarnak játszani, amíg csak tudnak:
ahogy Rudolf Péter igazgató fogalmazott, mint a Titanicon a zenészek, addig játszanak, amíg lehet.
Addig is lekapcsolják a lámpákat, és lejjebb tekerték a színházban is a fűtést a próbák idejére, és átgondoltabban költ a színház a jelmezekre, a díszletekre.
"Ez most egy ilyen helyzet, azt gondolom, hogy meg fogjuk tudni oldani, mint ahogy otthon is egyébként mindenki egy kicsit jobban odafigyel arra, hogy hogyan tudja a saját rezsijét csökkenteni. Nekünk most
úgy kell létezünk a színházban, mintha az otthonunk lenne,
mert egyébként tényleg az. Itt is nagy fegyelmezettségre van szükség" – mondta el a színésznő. Munkabeosztásuk is költséghatékonyabb, kevesebbet tudnak próbálni, de épp ezért kevesebb az üresjárat. Rövidebben, de sokkal intenzívebben próbálnak, mint amikor lehetett egy kicsit könnyedebben vagy szabadabban dolgozni, tette hozzá.
Kafka-örökzöld a következő premierje
Kovács Patrícia következő bemutatója október 8-án A kastély lesz Bodó Viktor rendezésében, Hegedűs D. Gézával, ifjabb Vidnyánszky Attilával, Orosz Ákossal, Radnai Csillával és Bach Katával a színpadon. A darabban Olgát és az elöljáró feleségét alakítja: ahogy szinte minden színésznek, úgy neki is több szerep jut a darabban.
"Ez egy őrületes csapatjáték. Nem fogunk aktualizálni: nem az a lényeg, hogy kacsintsunk és a nézőkbe sulykoljuk, hogy látjátok, ez most is így van.
Amiről ez az előadás szól, az örök érvényű, a kisembernek őrületes buktatókon, papírokon, portásokon, jogszabályokon át kell eljutnia a céljáig.
Hogy milyen tud lenni egy közösség, amelyik nem akar befogadni, milyen idegennek lenni egy helyen, az is tényleg örök érvényű helyzet: sajnos ilyen az ember" – fogalmazott.
Hivatásából merít erőt
A mindennapi küzdelmekhez a színésznő abból merít energiát, hogy azt csinálja, amit szeret, és szabad emberként dönt saját életéről, arról, mit vállal és mit nem.
"Ez a belső szabadság nagyon sokat segít, és az is, hogy van egy csodálatos szakmám, amit művelhettek. Ez bőven elég muníció ahhoz, hogy elviseljem azt, amikor nehezebb. Ez hála kérdése. Hálás vagyok ezért, hogy
azt csinálhatom, amire mindig is vágytam,
és hálás vagyok magamnak, hogy ennyi idősen elmondhatom azt magamról: uralom a saját életemet és én döntök arról, mit igen és mit nem".
Ha úgy érzi, ki kell állnia valamiért, megteszi
A jövőben leginkább azt tervezi, hogy flexibilis maradjon és legyen érzéke arra, hogy megtalálja jövőbeli útját – a sors jövőbeli ajánlataira szeretne figyelni, és élni azokkal, amikor jönnek. Születésétől fogva érzékenynek érzi magát szociálisan: benne van az a törekvés, hogy segítsen, odaálljon és a hangját adja olyan emberekért vagy ügyekért, amelyek neki fontosak.
"Nagyon sok olyan helyzet volt az életemben, amikor nem személyes érintettségem folytán hallattam a hangomat, hanem egyszerűen azért, mert mintegy tolmács kellettem ahhoz, hogy meg lehessen hallani azokat az embereket, akiknek talán nincs ekkora tere, mint nekem" – mondja a színésznő.
Azzal is tisztában van, hogy ebből hátránya is származott már.
"Abszolút vannak ilyen értelemben vett veszteségeim, a szakmában vannak filmesek, színházi emberek, akik engem megbélyegeznek azzal, hogy »ő kiállt valakiért, akkor vele nem dolgozunk«.
Azt szoktam gondolni, ha valaki emiatt nem akar velem dolgozni, akkor annak így kell lennie, én nem bántam meg a kiállásomat emiatt. Nagyon sok olyan élményem van, hogy ha mégis összesodor engem az élet valakivel, aki nem értett egyet egy megnyilvánulásommal, vagy valamilyen fontos dologban más a véleményünk, miközben elkezdünk dolgozni, ez feloldódik."
Mindennek ellenére sem szeret olyasmikkel foglalkozni a szakmájával kapcsolatban, hogy "életfeladat" és "hitvallás". Azt mondja, ő egyszerűen csak játszik, mint a gyermeke, aki bármibe bármit bele tud képzelni, bárhova tud szárnyalni egy játékban.
"Szerencsés flótásnak gondolom magam, hogy ezt csinálhatom, de ezektől a nagy szavaktól picit tartózkodnék" – mondta a színésznő.
Az évad nagyon várt előadásai közül kiemelte, hogy idén ő is játssza már Bagira szerepét A dzsungel könyvében, illetve október 22-én az Inkognitó című darabban áll színpadra a Pesti Színházban. Utóbbiban négy színész húsz szerepet játszik el: koncentrált és nehéz munka az előadás, amely az agyról, az érzelmekről és az intelligenciáról szól.
"Nagyon nagy feladat színészekként, és azt gondolom, hogy a nézőknek is, mert nemcsak egyszerűen a színészek szórakoztatnak benne, hanem a nézőt is gondolkodásra inspirálja. Igazán különleges játék, egy olyan színdarab, amilyennel még nem is nagyon találkoztam a pályám során. Annyira érdekes, ahogyan próbáljuk megfogalmazni, mi az értelem és az érzelem, mi a zsenialitás és a pszichiátriai esetek közti különbség, van-e egyáltalán különbség, vagy csak az a kérdés, milyen szemszögből nézzük" – zárta szavait.