Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Az orosz invázió miatt hozzányúlt ikonikus számához a Scorpions

Infostart
2022. június 1. 08:15
A banda nem akarja többé romantizálni Oroszországot.

A Scorpions zenekar énekese azt nyilatkozta, azért változtatták meg a Wind of Change szövegét, mert azok után, hogy Vlagyimir Putyin inváziót indított Ukrajna ellen, nem akarták többé „romantikusan ábrázolni Oroszországot”.

„A Wind of Change-t úgy énekelni, ahogy eddig énekeltük, ezt már nem tudnám elképzelni” – fogalmazott Klaus Meine a német Die Zeitnek. „Egyszerűen nem helyes Oroszországot romantizálni olyan dalszövegekkel, mint: Követem a Moszkvát/Le a Gorkij parkba,/Hadd énekeljen a balalajka” – idézi a 444.hu.

A zenekar úgy döntött, hogy a mostani, amerikai és európai turnéjuk során, ami egy hónappal Ukrajna lerohanása után, március 26-án kezdődött, már más dalszöveggel éneklik leghíresebb balladájukat. Az átdolgozott szöveget a Las Vegas-i turnényitón ki is vetítették a képernyőre, és így szól: „Most figyelj a szívemre, azt mondja, hogy Ukrajna várja, hogy megforduljon a szél”.

Bár a dal több mint egy évvel a berlini fal leomlása után, 1990 decemberében jelent meg, sokan úgy emlékeznek rá, mint az egykori Szovjetunióban zajló peresztrojka himnuszára, ami a hidegháború végét jelentette.