Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Búcsúznak a sztárok Kóbor Jánostól

Infostart
2021. december 6. 14:06
Elárasztották az énekesre emlékező posztok a közösségi oldalakat.

Elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere, Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas együttes alapító tagja. A 78 éves zenész november elején került kórházba, miután otthonában rosszul lett. Az előtte lévő napokban már betegeskedett, de kórházba csak felesége, Zsóka unszolására feküdt be. Rajongói, zenésztársai imádkoztak érte és drukkoltak, hogy felépüljön súlyos betegségéből, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.

A hír bejelentése óta sorra jelennek meg a bejegyzések a közösségi oldalakon. Orbán Viktor és a Fidesz is megemlékezett Kóbor Jánosról.

Hobo hosszú bejegyzésének a Búcsúztató címet adta.

Bródy János az ezüst eső, a Republic zenekar az Omega Éjféli koncert című dalának szövegéből idézett.

A Tankcsapda is szomorúan búcsúzott a rocklegendától.

Presser Gábor az Index megkeresésére elmondta, azt gondolta, ha valaki le tudja győzni ezt a betegséget, az Kóbor János lesz. Nagyon szomorú és kicsit haragszik is rá, mert ha komolyan vette volna a járványt, ma is élhetne.

Koncz Zsuzsa is csodát remélt, most pedig személyes emlékkel búcsúzik.

Demjén Ferenc közös fotóval, és a Szabadság vándorai című dalának soraival köszönt el.

Mága Zoltán azt írta, meg kell állítani a vírust, mert Balázs Fecó után újabb ikont ragadott el.

"Végtelenül szomorú, hogy egy újabb legendás zenészt veszítettünk el. Egy évvel ezelőtt Balázs Fecóért imádkoztunk, hogy felépülve újra velünk zenélhessen, örömöt szerezve milliónyi rajongója számára, ma pedig a magyar könnyűzenei élet másik nagy ikonjától, Kóbor Jánostól kell búcsút vennünk. Az Omega együttes frontemberét a Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas előadóművészt is a koronavírus ragadta el, ezért kell megállítani ezt a láthatatlan és veszélyes ellenséget!" - írta Mága Zoltán a posztjában.

"Nincsenek szavak, nagyon sajnálom! Hiányozni fogsz! Nyugodj békében, János! Emléked örökké őrizzük dalaitokkal" - írta Pély Barna.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pély Barna (@pelybarna) által megosztott bejegyzés

Náksi Attila zenei producer egy személyes történetet osztott meg.

"Isten veled Mecky, itt most tenyleg elvesznek a szavak. Minden reggel amikor Lenat hoztad a suliba, arra gondoltam, hogy mennyire boldogan eled az eleted 78 evesen es talan majd en is igy szeretnem.

“Néha még álmodom
Bíborszínű alkonyon
Oly messze van titokzatos hazám
Vissza már nem térhetek
Soha talán

A város vár s én indulok
Még néhány nap, és ott vagyok
S feladva mindent közéjük állok én
Nem a Földön születtem, de ez a föld a végzetem”

Te vagy a magyar könnyűzene örök legendája.
Nyugodj békében!"

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NÁKSI ATTILA (@djnaksi) által megosztott bejegyzés

Hajdú Péter azt írta, nagyon szerette Kóbor Jánost.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés

Tóth Gabi, aki korábban közös imára is felkérte a rajongóit, a szomorú hír hallatán röviden búcsúzott közösségi oldalán: "Isten veled".

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

"Az igazi Legendákat soha nem feledjük! Élő Legenda volt! Kimondhatatlanul nagy veszteség hogy elment. Ma tényleg nincsenek szavak... Részvétem minden szerettének! " - olvasható Caramel közösségi oldalán.