Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Csütörtökön nyit az Art Market Budapest képzőművészeti vásár

Infostart / MTI
2021. október 6. 18:27
Négy kontinensről 120 galéria, intézmény és művészeti projekt mutatja be több mint 500 magyar és nemzetközi képzőművész és fotográfus több ezer munkáját csütörtöktől vasárnapig a 11. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron a Bálna Budapest épületében.

Tíz év után új helyszínen és az eddiginél valamivel nagyobb, 7000 négyzetméteres területen jelentkezik az AMB, amelynek látogatói a megszokott, erős művészeti felhozatal mellett immár a Bálna Budapest lenyűgöző kortárs tereiben találkozhatnak mintegy 30 ország alkotóinak munkáival - mondta el a vásár szerdai sajtóbejárásán Ledényi Attila alapító-igazgató.

Az AMB iránti nemzetközi és hazai érdeklődés a koronavírus-világjárvány okozta utazási nehézségek ellenére is növekedett: több nemzet, például Libanon vagy Finnország kiállítói most képviseltetik magukat először; argentin, kolumbiai és chilei galériáknak köszönhetően erős az idei latin-amerikai jelenlét, miközben Magyarország összes jelentős művészeti galériája is jelen lesz az Art Market Budapesten.

A régió legnagyobb kortárs művészeti vásáraként az AMB kiemelt figyelmet fordít a Visegrádi Négyek (V4) országaira, így erős cseh-lengyel-szlovák fókusszal nyílik meg az idei rendezvény.

Külön V4 sziget hívja fel a figyelmet a régió néhány kiemelt kiállítójára. Itt mutatkozik be a prágai Hunt Kastner Galéria olyan "régiós sztárokkal", mint Anna Hulacová és Eva Kotatková, az Einspach Fine Art & Photography idén Drozdik Orshi solo show-jával jelentkezik, míg Varsóból az Apteka Sztuki, Pozsonyból pedig a White & Weiss Galéria csatlakozik.

Nagy méretű standdal mutatkozik be a Várfok Galéria, amely az idén száz éves Francoise Gilot előtt tiszteleg, de olyan művészek munkáit is felvonultatja, mint Aatoth Franyo, Czigány Ákos vagy Korniss Péter.

A vásár egyik legértékesebb magyar műtárgyát, Bak Imre Ünnep című, 1969-es festményét is kiállítja az acb Galéria,

míg a NACO (Nagyházi Contemporary) a fiatal magyar művészekre helyezi a hangsúlyt.

Az egyik legelismertebb élő magyar képzőművész, a nemrég a londoni Tate Modernben önálló kiállítást kapó Maurer Dóra munkái köré épül a Vintage Galéria standja, a New York-i Dobbin Mews pedig Böröcz András műveit hozza el. A szintén New Yorkban élő magyar alkotó pénteken performansszal is jelentkezik az AMB-n.

Kibővített standdal mutatkozik be a Molnár Ani Galéria (mások mellett Benczúr Emese, Konok Tamás és Waliczky Tamás munkáival), a Missionart (Hencze Tamás, Keserü Ilona, Lakner László és Nádler István festményeivel) és a balatonfüredi Zsdrál Art is, amely kiemelt helyen mutatja be Botos Péter üvegszobrait.

A bécsi Alte Schmiede egyik fókuszba állított alkotója Bakos Tamás, aki hajléktalan utcaművészből lett a bécsi művészeti színtér egyik fontos szereplője, a Darwin Buffet Art Lab (Budapest) pedig a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmjéről is ismert Milorad Krstic munkáiból mutat be válogatást.

Az általa "becsomagolt" épületekről világhírű, tavaly elhunyt Christótól hozta a vásár talán legdrágább műtárgyát az Initio Fine Art (London/Budapest),

de Christo, Sam Francis és Robert Indiana kisebb munkái a kolozsvári Iago színes anyagában is felbukkannak.

Külön szinten kapott helyet az AMB fotóművészeti szekciója, az Art Photo Budapest. Dupla standon mutatkozik itt be a Robert Capa Központ, amely névadója munkái mellett a Futures Európai Fotográfiai Platform fiatal magyar alkotói - mások mellett Mónus Márton és Bede Kincső - képeiből válogat.

A művészeti vásár külön V4 szigetet hozott létre a fotós szekcióban is, emellett állította fel standját a bécsi Photon Vienna, amely a Vladimir Birgus fotóit helyezi a középpontba. A cseh fotóművész munkáiból az AMB keretében a Budapest Music Centerben kiállítás is nyílik.

A Bálna Budapest földszinti tereiben láthatók a New Visegrad Photography és - a Magyar Divat & Design Ügynökséggel együttműködésben - a 360 Design Budapest kiállítások, a legfelső szint pedig az Inside Art nemzetközi műtárgypiaci konferencia beszélgetéseinek ad otthont, de több külső helyszínen is kapcsolódnak kísérőrendezvények az Art Markethez.

A vásár védettségi igazolvánnyal lesz látogatható, a részletes program a rendezvény honlapján olvasható.