Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Koncertezni kezd a Quimby – Kiss Tibor nélkül

Infostart
2021. május 20. 12:54
A közkedvelt zenekar énekesének terápiája még nem ért véget, várhatóan ezen a nyáron sem állhat színpadra, ezért más fog énekelni a koncerteken.

„Kiss Tibi nélkül nincs Quimby” – mondta a zenekar billentyűse, Balanyi Szilárd a Blikknek. A frontember tavaly év elején tűnt el, az együttes akkor azt közölte, hogy 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől. Kiss Tibor visszatérésre azonban várni kell, a Quimbyére nem.

"Amíg nem teljesen biztos, hogy Tibivel együtt tudjuk folytatni a munkát, addig más énekel majd a koncerteken, kvázi helyettesíti őt" – mondta Balanyi Szilárd, és hozzátette, nehéz és hosszú a gyógyulási folyamat, de az énekes egyre jobban van. A zenekarból már ketten is beszéltek vele.

"Nélküle nincs Quimby, a zenekarral is azt beszéltük, hogy szóba sem jöhet, hogy Tibi nélkül folytassuk. Most az a feladatunk, hogy amíg ő visszatér addig életben tartsuk az együttest. Nagyon örülnénk, ha ez még idén nyáron megtörténne, de nem látok rá sok esélyt" – mondta.

Néhány koncertet már le is kötöttek, és most több zenésszel is tárgyalnak arról, hogy beugranának Kiss Tibor helyére, de azt sem árulják el, hogy kik jöhetnek szóba.