Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Kiállítók nélkül tartják meg a Frankfurti Könyvvásárt

Infostart / MTI
2020. szeptember 8. 20:23
Az utazási korlátozások miatt számos ország, köztük a díszvendég Kanada nem tud megjelenni az október 14-én kezdődő vásáron, sok európai kiállítónak és szakmai látogatónak is szinte lehetetlen a részvétel - indokolták a döntést a szervezők.

A Frankfurti Könyvvásár nemcsak a világ legnagyobb könyvszakmai találkozója, hanem "állandóan fejlődő, élő, agilis és alkalmazkodó képes vállalkozás", ami azt is jelenti, hogy az idén az eddigi legfőbb eleme, a nemzeti és kiadói standokból álló több ezer négyzetméteres kiállítás nélkül rendezik meg.

Tavaly még 104 országból 7450 kiállító érkezett a vásárra és csaknem 300 ezren látogató.

A rendezvény az első három szakmai nap után irodalmi fesztivállá alakult át, amelyen több ezer könyvbemutatót, felolvasást, pódiumbeszélgetést, író-olvasó találkozót rendeztek a vendégeknek.

A szervezők igyekeznek átmenteni ezt a hagyományt az idei vásárra, de a rendezvényeken személyesen csak regisztráció után és higiéniai óvintézkedések mellett lehet részt venni. Ugyanakkor a legtöbb eseményt közvetítik a vásár honlapján és bemutatkozik egy új szekció is, a Frankfurt Conference elnevezésű digitális könyvszakmai fórum, amelyen előadások és viták lesznek a többi között a hangoskönyv-kiadásról és a tudományos művek kiadásáról.

Megtartják a vásár hagyományos záró eseményét is, a németországi könyvkereskedők 25 ezer euróval járó békedíjának átadását is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!