Nyitókép: Pixabay.com

Torokszorító üzenetben búcsúzik muzsikásától a legendás magyar zenekar

Infostart
2020. május 23. 14:13
Kún Csaba, a Ghymes billentyűse 57 éves korában, betegség miatt hunyt el.

Több mint 25 évig játszott velünk. A legjobbak közül való volt. Soha nem felejtjük őt el. Gyászolunk”, írta ki a Facebookra az együttes.

Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án Dunaszerdahelyen született és már alapiskolás korában elkezdett zongorát tanulni a helyi művészeti iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ez idő alatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött - írja a Magyar Nemzet.

1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott a Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában. A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette Szarka Gyula szólókoncertjein is rendszeresen fellépett.