Ilyen különleges érme még nem készült

Infostart / MTI
2020. január 20. 20:05
A Queen együttes tiszteletére emlékérméket bocsátott ki a Királyi Pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.

A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata keretében örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érmeket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki - számolt be róla a brit itv.com hírportál.

"Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható"

- fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes képe látható. Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.

Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik.

Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől.

A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért (5100 forintért) szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért (800 ezer forintért) kapható.