Nyitókép: Ökrös Csaba (b) és Fehér László (j) Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című fekete komédiájának próbáján a budapesti Szkéné Színházban 2018. május 21-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)

Elhunyt Ökrös Csaba

Infostart
2019. június 27. 11:49
A népzenész 59 éves volt.

Ökrös Csaba 1960. június 17-én született Szolnokon. Az általános iskolát ének-zene szakon kezdte el Jászberényben, kilenc éves korában kezdett hegedülni. A népzenével 1976 óta foglalkozik, akkor kezdte a hangszeres népzene gyűjtését is Kallós Zoltán segítségével és irányításával Erdélyben - írta a halálhírről beszámoló papageno.hu.

Az érettségi után felvételt nyert ez egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ének-zene-történelem szakára. Másfél év tanulmányok után azonban a bostoni MIT Egyetemre hívták hegedű és a magyar népzene oktatására. Két nyarat töltött ott, de hazajövetele után a főiskolát már nem folytatta, mert a Bartók Néptáncegyüttesbe hívták hegedűsnek, ahol tíz évet töltött. Közben Tímár Sándor, az Állami Népi Együttes akkori vezetője is felkérte, hogy vegyen részt az együttes munkájában és ezt örömmel elfogadta. Négy évet muzsikált az együttessel.

Az 1986-ban Zsuráfszki Zoltán által megalapított Kodály Kamara Táncegyüttes alapító tagja és az együttes megszűnéséig állandó zenésze és zenei szerkesztője volt.

Szintén 1986-ban Ökrös Csaba megalapította az Ökrös Együttest Molnár Miklós (hegedű) és Kelemen László (brácsa) zenésztársaival. 1990-ben csatlakozott hozzájuk Mester László (brácsa) és Doór Róbert (bőgő). Tizenhét éven keresztül népszerűsítették a magyar népzenét koncertekkel és tanítással, itthon és külföldön egyaránt.

Az 1989-ben indult tanárként az Óbudai Népzenei Iskolában, ahol tíz évig dolgozott, majd a szentendrei Vujucsics Tihamér Zeneiskolában négy évig, ezzel párhuzamosan a szigetmonostori Zöld Sziget iskolában két évig oktatott hegedűt a 6-18 éves korosztálynak.

2005 nyarán mutatták be a pilisszántói Szikla Színházban, Wass Albert Elvásik a veres csillag című színdarabját Csabai János rendezésében, melyben zeneszerzőként is bemutatkozhatott a közönség előtt.

2007-től indult el hazánkban először a népzene egyetemi szintű oktatása a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén, melynek Népi Vonós Tanszékére Ökrös Csaba is felvételt nyert.
2012-ben zeneművész-tanári diplomát szerzett. Ezzel párhuzamosan 2010 szeptemberétől a Népzene Tanszék hegedűtanára is volt.