Nyitókép: Facebook

Megelevenedik a Tabán aranykora

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2019. június 26. 16:40
Július 30-ig látható A napsütötte Tabán című kiállítás a budavári Virág Benedek házban – ismertette Lájer Vera, a szerdán megnyílt kiállítás rendezője az InfoRádiónak. Az akvarell és pasztell képeken a régi tabáni házak, utcák és terek hangulata elevenedik meg.

A napsütötte Tabán című kiállításon a 20-as, 30-as évekből származó képekből válogattak a szervezők, amelyeken kanyargós utcácskák, apró házak, és néha a lakók is megjelennek – ismertette Lájer Vera. Az alkotások nagyon színesek és erőteljesek, elsősorban akvarell és pasztell munkák vannak felsorakoztatva. "A napsütés végigvonul a kiállítás mindhárom termén" – tette hozzá a kiállítás rendezője.

A kiállítás ötlete Tibai-Takács János felfedezésével kezdődött. Ő tanár volt, akinek életművét dédunokái 15 éve kutatják, és akinek egy akvarell képe fogta meg a művészettörténészt. Az ő 40-60 darabra tehető tabáni sorozatát próbálták rekonstruálni. Ehhez kapcsolódott – árulta el Lájer Vera – az I. kerületi Budavári Önkormányzatnak Jálics Jánostól őrzött anyaga, 30 darab nagyobb méretű akvarell. Ezek kerültek ki végül, mint egy külön sorozat Tibai-Takács Jánossal párhuzamban. "Nagyon sok utcarészlet, számos jellegzetes motívum a Tabánból, a 20-as, 30-as évekből megegyezik a két szerzőnél." Mindehhez kapcsolódott Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, aki a saját és Tóth László gyűjteményéből mindezt kiegészítette. Ők mindketten tabáni képeket gyűjtenek szintén a 20-30-as évekből, a Tabán aranykorából.

A képek legfőbb üzenete a pozitív életöröm, mondta Lájer Vera, aki továbbá kiemelte: "Egy olyan történet A napsütötte Tabán, ami valójában újragondolás és nosztalgia jellegű,

a gyönyörködtetést szolgáló kiállítás.

Abszolúte élvezhető, nem kell túlságosan agyonmagyarázni, mert dekoratív, könnyen érthető és napsütötte, ahogy a cím is mutatja" – emelte ki Lájer Vera.

Arról is beszélt, hogy van egy régi tabáni térképük, amelyen a látogatók beazonosíthatják, mely utcaszakaszokon, mely részeken járhattak a leggyakrabban a festők, hiszen "a Tabán zarándokhelye volt a plein air festőknek, akik a szabadban dolgoztak, akvarell és pasztell technikát használtak".

A kiállítás helyszíne a Virág Benedek Ház az I. kerületben. A tárlat július 30-ig látható, de elképzelhető, hogy ezt a határidőt meghosszabbítják őszig is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megelevenedik a Tabán aranykora
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást