Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Baán László: jön a folytatás a Renoir-kép után

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2019. május 16. 17:57
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában árulta el, hogyan talált rá épp erre a festményre a magyar fél, illetve miért pont ezt vette meg, és azt is, sok-e érte a 3,5 milliárd forint.

Kedden jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a Szépművészeti Múzeum kormányzati segítséggel Renoir-képet vásárolt: a Fekvő női aktot 3,5 milliárd forintért.

"Nem akármilyen műről van szó, ez egy kései fő műve a francia impresszionizmus egyik legnagyobb mesterének.

1903-ban festette, jó pár évig nem is vált meg tőle, ráadásul annyira jól sikerültnek érezte és a visszhangja is olyan jó volt, hogy csinált még két verziót. Ezek már közgyűjteményben vannak,

a párizsi Musée d'Orsay és a Musée de l'Orangerie őrzi őket" - mondta el a festmény keletkezéséről Baán László, a budapesti múzeum igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Amint Pierre-Auguste Renoir eladta ezt a képet, a vevő műkincskereskedő egy "nemzetközi turnéra" vitte az alkotást, így érkezett el Budapestre - egy 1960-ban lebontott, korábbi szecessziós szalonba a mai Erzsébet térre - is 1907-ben.

A galériás kiállításról megvehették volna Magyarországon a Fekvő női akt ezen első változatát.

Ám abban az évben, egy korábbi kiállításról - szintén állami segítséggel - csak néhány másik képet sikerült megvásárolni. Ezek, a most megvásárolt Renoir-festménnyel május 24-től lesznek láthatók, kiegészülve azokkal, amelyeket 1907-ben magángyűjtők vásároltak meg, de időközben a Szépművészeti gyűjteményébe kerültek.

A Fekvő női aktot a világ legjelentősebb műkereskedelmi galériái részvételével minden évben megtartott maastrichti vásáron sikerült megvenni olyan áron, ami

a nemzetközi összehasonlításban kimondottan kedvezőnek számít

Baán László szerint.

"A 3,5 milliárd forint azt jelenti, hogy az elmúlt száz évben, tehát az első világháború óta a legjelentősebb értékű egyedi szerzeménye ez a Szépművészeti Múzeumnak" - szögezte le.

A képre úgy találtak rá, hogy Baán László felhívta a világ fontos kereskedőinek a figyelmét, hogy ha gyűjtéstörténeti szempontból valamilyen fontos, magyar vonatkozású elemről tudnak, amely például volt magyar gyűjteményben, vagy járt Budapesten, vagyis a kiállítástörténetben szerepel, akkor adjanak hírt neki erről.

Korábban a Szépművészeti Múzeum "főműhiányos" volt, ezt az űrt is pótolhatja akár a Fekvő női akt,

akár a két, nemrégiben megvásárolt két Van Dyck-festmény valamelyike - mondta a szakember.

Lesz folytatás, Baán László megítélése szerint évente kerül majd jelentős nemzetközi műkincs magyar köztulajdonba, amint erre korábban a jegybanki Értéktár Programjának segítségével példa volt.

Baán László felhívta a figyelmet arra is, hogy igen jelentős idegenforgalmat generál egy-egy ilyen festmény bemutatása, vagyis igen jövedelmező beruházásnak számít jó műkincseket megvenni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baán László a Renoir-képről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást