A Körhinta, Fábri Zoltán 1956-ban bemutatott filmje hozta meg az áttörést az akkor még főiskolás Törőcsik Mari számára. Nem ez volt az eredeti neve – Törőcsik Mariannak – vagy a közjegyző tévedéséből hivatalosan Máriánnak hívták, ám már a Körhinta idején javasolták kollégái, hogy változtassa egyszerűbbre: így lett Törőcsik Mari.
A Heves megyei Pély községben nevelkedett egy ötgyermekes katolikus családban, és mindig gyönyörű gyerekkorról mesélt. 1954-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és rögtön az első év végén főszerepet kapott Soós Imre mellett a Körhintában. A mára legendássá lett alkotást Cannes-ban is bemutatták, ám főiskolásként nem lehetett tanúja ennek a sikernek, mivel az utolsó pillanatban kapott csak útlevelet. A párizsi bemutatón azonban már személyesen hallgathatta meg Francois Truffaut dicsérő szavait. Ám a színpadi debütálása igazi bukás volt - mesélte az InfoRádiónak egy tizenkét évvel ezelőtt készült beszélgetésben – éppen egy egri Peer Gynt bemutató előtt, amelyben Aase-t játszotta.
"Az első bemutatóm a Peer Gynt-tel volt a Nemzetiben,
irgalmatlanul nagyot buktam benne. Engem nagyon nehezen fogadtak el színpadon.
A Fábri Zoltán rendezte Körhinta akkora siker volt, és olyan távol röpített a színpadtól, hogy tíz éven át eltanácsoltak onnan. Aztán Gellért Endre és Major Tamás hívott a Nemzeti Színházba. Mikor rosszabb perceimben úgy éreztem, nem vagyok odavaló, mindig annyi biztatást kaptam tőlük, hogy túltettem magam a kudarcélményeken."
A színpadi áttörésre még sokáig kellett várni. Törőcsik Mari azt mesélte: a nagy mesterek: a Nemzeti Színház kiváló színészei, rendezői biztatása nélkül nem is tudta volna végigcsinálni, már az elején azzal állt elő Major Tamásnak, hogy inkább engedje őt vidékre játszani.
"Úgy éreztem, hogy semmit sem tudok, ezt mondtam is otthon a férjemnek, Bodrogi Gyulának. Féltem Majortól is, már azon voltam, hogy kérem, engedjen el vidékre játszani" - mondta 2007-es visszaemlékezése során a kétszeres Kossuth-díjas színművész.
Aztán az egyik próbán Major Tamás magához hívta. Erre így emlékezett: "Törőcsik jöjjön le! Alig tudtam letámolyogni a színpadról. Én magával nem tudok mit kezdeni, hát maga semmit sem tud. Mondom neki, hogy tudom Major elvtárs. Aztán folytatta: de látom, hogy maga mindent érez, csak semmi eszköze nincs, de mindent pontosan jól érez. És akkor megdicsért, azt mondta, hogy különleges ízlésre vall, hogy képtelen vagyok az általa utált általános színészetet művelni.
"Maradjon itt nyugodtan, majd leírják, hogy nem jön át a rivaldán, nem is baj, nem kell rögtön átjönnie, majd megtanulja a saját eszközeivel. Ezt kaptam tőle útravalóul."
A színpadi áttörésre tíz évig kellett várni: 1968-ban mutatta be az akkor a Nemzeti Színház kamaraszínházaként működő Katona József Színház Zorin, Varsói melódia című darabját. A kétszemélyes játékban Sztankay István volt a partnere, az előadást Iglódi István rendezte.
Közben filmek sorában játszott, 1976-ban a Déryné hol van? Című alkotásban nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat Cannes-ban. A filmet Maár Gyula, Törőcsik Mari későbbi férje rendezte, akivel közös lányuk is született. A színésznő a nemzetis évek után dolgozott a győri és a szolnoki társulatnál is, majd 2002-ben - Schwajda György hívására - ismét a már új Nemzeti Színházhoz szerződött. Számos kiváló mesterrel és izgalmas partnerrel dolgozott együtt.
Olyan színészgenerációhoz tartozik, akik nagy tisztelettel vannak az elődök iránt, és közben szeretik, támogatják a tehetséges fiatalokat.
2008-ban lényegében újjászületett, amikor összeomlott a keringése, a szíve megállt, és kómába esett,
ám, ahogyan a 2009-es filmhéten fogalmazott: visszajött. Bal kezét nem tudja úgy használni, mint korábban, ám ezt is kiválóan beépítette színpadi szerepeibe.
Az új Nemzeti Színházban is számos emlékezetes alakítása volt, például a Bocsárdi László rendezte Lear király bolondja, vagy Viktor Rizsakov különös látomásos Éjjeli menedékhelyének Lukája.
2016-ban még elvállalta, hogy játszik Brecht Gallilei-jének Zsótér Sándor rendezte előadásában, ám idővel úgy érezte, meghaladja erejét a színpadi szereplés. 2017-ben mutatták be Mészáros Márta Aurora Borealis című filmjét, amelyben az idős, beteg édesanyát játssza, aki lányának igyekszik elszámolni a múlttal.
Azt mondta, mindig igyekezett, hogy soha ne szédítse meg a siker.
"Minden ember úgy gondolja, hogy jól éli meg az életét. Engem talán a sorsom visszaigazolt. Mindent a helyére tudtam tenni. Ha megbuktam vagy valamit rosszul csináltam, akkor az első sokk után felálltam és folytattam. A nagy sikerek, örömök után pedig mindig jött a kételkedés, hogy lehet-e még, tudok-e még előbbre lépni."