Súlyos filmek érkeznek a héten – moziajánló

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. január 24. 16:32
Krimi Nicole Kidman főszereplésével, olasz thriller és animációs film is debütál a héten a mozikban. A közönség megismerkedhet a Romániában végrehajtott etnikai tisztogatás egyik véres epizódjával. Vasárnapról vetítik az éppen 25 éves Schindler listája című klasszikus digitálisan felújított változatát.

Pusztító

Nicol Kidman legjobb alakítása – írja a Coming Soon kritikusa, Kidman karrierjének csúcsa kontrázik a Times ítésze. Az ausztrál sztárt Golden Golobe-díjra is jelölték alakításáért, Oscar-díjra azonban már nem, Karyn Kusama rendezése ugyanis megosztja a kritikusokat.

A történet elején már egy összetört, függőségi problémákkal küzdő főhőssel találkozik a néző, innen bontakozik ki a cselekmény, a bűnbandába beépített két rendőrnyomozó története, akik persze egymásba gabalyodnak, de egy félresikerült bankrablás kettétöri a románcot. Rakita Vivien elemzése szerint a film flashbackkel tűzdelt szerkezete, spirális narratívája nem működik, Hegedűs Attila pedig úgy fogalmaz, hogy előre lelövik a fordulatokat. Kritikáikat alátámasztja, hogy a Pusztító mindössze 6,9 értékelést kapott az IMDb.

Dogman – Kutyák királya

Aki látta az olasz rendező Matteo Garrone Gomorra című filmjét biztosan megragadt benne az a különös, zsúfolt, nyüzsgő és lerobban, szinte díszlet szerű városi tér, ami alapvetően meghatározza a film látványvilágát. Garrone új filmjének is hasonlóan nyomasztó és lenyűgöző kulisszája van egy szegény és borús városi közeg. A Dogmen – Kutyák királya itt játszódik Róma valamely tengerparti elővárosában. Tengerpart ide vagy oda, a dolce vita hiányzik ebből az alkotásból, sőt, a valóságban is megtörtént bűneset alapján készült film túlzottan nyomasztó Vizer Balázs kritikája szerint.

A film főhőse Marcello, akinek kutyakozmetikája és egy kiskamasz lánya van, megélhetési gondjai miatt kisebb díleri munkákat is elvállal. A film az ő rosszra forduló sorsát, tragédiáját mutatja be. Amiért mégis érdemes vállalni ezt a nyomasztó filmélményt, az a főhőst alakító Marcello Fonte játéka, amit Cannes-ban tavaly a legjobb színészi alakításnak járó díjjal is jutalmaztak.

Bánom is én, ha elítél az utókor

A szintén díjazott Radu Jude román rendező „Bánom is én, ha elítél az utókor” című filmje a Karlovy Vary fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt nyerte el. Az alkotás egy fontos kísérlet arra, hogyan lehet beszélni a történelmi bűnökről. Radu Jude ugyanis Ion Antonescu marsall keleti fronton, 1941-ben végrehajtott etnikai tisztogatásairól készített filmet. Romániában nagyon megosztó ez a téma, leginkább hallgatnak róla. A második világháború idején az Antonescu vezette seregek által elfoglalt területeken élő zsidókat potenciális szovjet kémnek tekintették, tízezreket deportáltak vagy öltek meg ott helyben. Az 1941 októberében az odesszai parancsnokságnál történt robbantásra válaszként Antonescu 200 ember kivégzését rendelte el, majd másnap 25 ezer zsidót öltek meg a városban, a partizánok merényletét megbosszulandó. A film ezzel foglalkozik.

A cím Antonescu egy mondására utal, ami eredetileg úgy hangzott: „Nem érdekel, ha barbárként vonulunk be a történelembe”. Radu Jude egy kísérleti filmet rendezett, amely a román társadalom reakcióit is szondázza. A történet szerint egy rendezőnő az októberi eseményeket egy főtéri színházi előadáson idézné meg, a film a rendező heroikus küzdelmét kíséri nyomon, hogy milyen akadályokba ütközik, míg elkészülhet az előadás. Becságh Dániel kritikája szerint a film arra tesz kísérletet, hogy a lehető legreálisabban, leghitelesebben mutassa be, hogyan viszonyulunk a történelmünkhöz Kelet-Közép-Európában.

Instant család

Szintén fontos témát, de jóval könnyedebb hangvételben dolgoz fel az örökbefogadás kérdését boncolgató amerikai vígjáték, az Instant család. Sean Anders filmrendező a vígjátékok mestere és maga is örökbefogadó szülő, így egy szórakoztató, kissé kilúgozott verzióját írta meg az örökbefogadás szépségeinek és buktatóinak. Mark Wahlberg és Rose Byrne alakítják a jómódú negyvenes szülőket, akiknek nem mutatja be a film az indokait milyen fájdalmas, küzdelmekkel teli, vagy épp hirtelen elhatározás vezeti őket az örökbefogadásig.

Egy kamaszlányra esik a választásuk, akivel két kisebb testvér is érkezik az Instant családba. Vizer Balázs kritikája szerint az összecsiszolódást bemutató jelenetek mellett a gyerekek karakterének kibontására nem jutott idő, de a mozi érdeme így is az, hogy a nagyközönséggel is megismerteti ezt a sokszor elhallgatott élethelyzetet. Az Instant család az IMDb 7.6-es értékelést kapott.

Irány a dzsungel

A gyerekeknek is jut a héten egy film, a legkisebbeknek is ajánlható animáció, a Kókusz koko a kis sárkány – Irány a dzsungel című új része. A sárkányfiak kalandjai ezúttal a vízi sárkányok földjén folytatódnak.

Salvador Dalí – A halhatatlanság

Az Uránia Nemzeti Filmszínház Salvador Dali életéről és halhatatlanságáról mutat be egy portréfilmet, ismeretterjesztő filmet: Salvador Dalí - A halhatatlanság nyomában címmel.

Schindler listája

Vasárnap napra pontosan a film bemutatása után 25 évvel, a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján kerül újra a mozikba a digitálisan felújított Schindler listája című klasszikus. Steven Spielberg úgy nyilatkozott, ma nagyobb a tét, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a film megjelent. A rendező szerint az embereknek szembe kell nézniük a gyűlöletkeltő ideológiák aggasztó növekedésével és napjainkban komolyabban kell venni ezt, mint egy generációval ezelőtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást