Nyitókép: Ronald Zak

Eddig nem játszott darabok a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjén

Infostart / MTI
2018. december 31. 18:31
A béke és a szeretet üzenetét akarják eljuttatni a világnak a Bécsi Filharmonikusok Christian Thielemann vezényletével újévi koncertjükön, amelyet 2019. január 1-jén 91 országban sugároznak több tízmillió, sőt, egyes becslések szerint akár százmillió érdeklődőnek.

Az 59 éves német Christian Thielemann, akit elsősorban Wagner és Beethoven műveinek specialistájaként tartanak számon, sokszor dolgozott már a világhírű zenekarral, újévi koncertjükön azonban először dirigál.

A jórészt a Strauss dinasztia műveit tartalmazó repertoárt nem kifogásolja, mint azt az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban elmondta, sokan elfelejtik, hogy pályafutása korai szakaszában és mostanság Drezdában is, ahol a Staatskapelle karmestere, sok operettet és nagyoperát vezényelt.

A 2019-es újévi koncert programján szereplő

17 darabból hatot először játszanak a Bécsi Filharmonikusok,

köztük van az "Express polka" ifjabb Johan Strausstól. A művek válogatásakor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a program harmonikus legyen, és legyen belső íve - mondta Thielemann.

A világhírű újévi koncertet 1987 óta vezényli a zenekar által felkért vendégkarmester. A meghívás az együttes elismerésének jele, és rendszerint olyan művészt kérnek fel, akivel szoros kapcsolatot ápolnak.

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) 14 kamerával közvetíti a koncertet a Musikverein aranyterméből, amelyet 30 ezer szál rózsával, orchideákkal és más virágokkal díszítenek fel.

A koncert szünetében a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Bécsi Állami Operaházról mutatnak be 24 perces kisfilmet.