Nyitókép: MTI/Komka Péter

Csík János: sok zenekar szeretne 30 évig muzsikálni

Infostart / InfoRádió
2018. december 27. 15:35
Holnap és holnapután este a Budapest Kongresszusi Központban ünnepli 30 éves fennállását a Csík Zenekar.

„Azt hiszem, hogy elég sok zenekar szeretne 30 évig muzsikálni” – vélekedett Csík János. A második 15 évben ráadásul nem változott a formáció összetétele – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a zenekar alapítója. Mint mondta: ilyen sikereket kevesen értek el, főleg a népzenei életben.

Csík János a legnagyobb sikerként a közönség szeretetét, törődését és kíváncsiságát értékelte. Szerinte ennek köszönhető az is, hogy a zenekar felkeltette a szakma érdeklődését is. Ha voltak is nehéz időszakok, a sikerek, a szép történetek

„igazolják, hogy ez egy hasznos része volt az életünknek”

– tette hozzá.

A zenekar vezetője elárulta: az ünnepi koncerten nem kronológiai sorrendben állították össze a számlistát. Olyan vendégek lépnek még fel, akik az együttesnek kedvesek: zenél velük a Tölcséres Banda, Pál István „Szalonna” is, Lovasi András, Kiss Tibor és Presser Gábor is. Táncosok is lesznek, akik a klasszikus néptáncon túl tematikus koreográfiákkal is készülnek – emelte ki Csík János.

A teljes beszélgetést meghallgathatják ma 18 órától az InfoRádióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csík János: sok zenekar szeretne 30 évig muzsikálni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást