Nyitókép: Mohai Balázs

Négy új Ákos-szám a hazaszeretetről

InfoRádió
2018. szeptember 27. 12:01
Megjelent Kovács Ákos új lemeze, a Hazatalál, amely négy új dalt tartalmaz a hazaszeretetről. Aki az esti, Akvárium Klubban tartott zártkörű premierestre nem jutott be, még az idén kétszer is bepótolhatja ezt, hiszen Ákos ismét duplázik: december 14-én és 15-én is koncertet ad a Papp László Budapest Arénában.

A négy számból álló kiadvány tulajdonképpen egy középlemez, amelyről Kovács Ákos azt mondta az InfoRádiónak, hogy ma már meg kell magyarázni a közönség nagy részének, hogy mi is az.

"Ma már a hanglemez kiadásának a létjogosultsága is kérdéses. Amikor még virágzott a lemezipar, voltak kislemezek, amelyen egy vagy maximum két dal szerepelt, volt a nagylemez, amikor az ember az egy időszakban született dalokat, nyolc-tíz-tizenhárom számot egy csokorban nyújtotta át. A középlemez a kettő között van.

Most négy új számot nyújtunk át.

Ezt a műfajt már ostromoltuk korábban is, például a 2014-es Igazán című középlemezünkkel" - mondta a Kossuth-díjas dalszerző, énekes.

Az új dalokról azt mondta, hogy az "ifjonti ideáljaikat" célozták meg, azoknak a zenekaroknak a hangzását, amelyeket a nyolcvanas évek közepétől hallgattak. Így gitárok, szintetizátorok, élő dob, minden egyszerre hallható a lemez négy felvételén, amelynek a címe Hazatalál.

"A haza fogalma körül keresendő a szövegek gyökere. Ma már nem divat hazaszeretetről, a hazához fűződő pozitív viszonyról beszélni, holott

a magyar költészet jelentős képviselői hazafiak voltak, verseikben a hazaszeretet fogalmazták meg, némelyikük szemérmesebben, némelyikük harciasabban. Az ő nyomdokukon szeretnék haladni. Remélem, hogy nem túl direkt módon, és azt is remélem, hogy nem is túl áttételesen"

- mondta Kovács Ákos. A lemez felvételei közül a címadó feltétlenül a hazaszeretetről szól, de szerinte a Nem kell más vigasz című szerzeményt lehet párkapcsolati dimenzióban is értelmezni. Az Ellenség a kapuknál egy olyan dal, amelyet 23 évvel ezelőtt kezdett el komponálni, és most nyerte el a végleges formáját, mégis a máról szól, a mai problémáinkról. A Holnaptól című dal meg arra keresi a választ, hogy érdemes-e halogatni a sorsunk helyes irányba terelését.

A lemez hangzása a nyolcvanas éveket idézi, és ebben nagy szerepe van Ákos zenésztársainak. Amikor elkezdte a szólópályáját, nagyon komoly muzsikusokból álló zenekarral lépett színpadra, azóta a csapat sokat módosult, de a zenei ideálok nem változtak. Nyolc éve megszakadt a kapcsolata Madarász Gáborral, a zseniális gitárossal, most a jubileumi évre, amikor az 50. születésnapja köré építették a fellépéseket, visszahívta a zenekarba, és Madarász domináns gitárjátéka meghatározó az új dalokon is.

"Olyan a hangzás, mint amilyen a nyolcvanas években a Simple Minds volt, vagy a Tears for Fears.

Ezek nagy, epikus, személyes vagy társadalmi témákkal egyaránt foglalkozó, a gitárok, szintetizátorok, élő dobok arányát sajátos zenei megközelítéssel felmutató bandák voltak. Világsztár zenekarok minden tekintetben, mi most ezt ostromoljuk" - mondta az énekes, aki beszélt a lemezkészítés körülményeiről is.

"Van benne a nyolcvanas évek hangzását idéző elem, ugyanakkor nagyon mai, és talán, szándékaim szerint, egy kicsit kortalan is ez a hangzás. Akusztikus dobot vettünk fel a stúdióban sok mikrofonnal, sokáig szöszöltünk a hangzással, hagyományos, régi iskola szerint rögzítettük a gitárokat, nagyon komoly, bonyolult vokálhangzás van a lemezen.

Sűrítve adjuk át jó néhány hét munkáját ezen a lemezen, mert a nyári turnéállomások között adódó lopott időben rögzítettük nagy műgonddal ezeket a számokat"

- mondta Kovács Ákos.

Csütörtökön az Akvárium Klubban tartanak premierestet, ahogy ez a gyakorlat már jó néhány éve Ákos minden jelentősebb jelentősebb kiadványánál. Kisorsoltak ezer szerencsést, aki este nyolc órakor ezen az exkluzív, zárt körű minikoncerten részt vehet. Itt bemutatnak egy szeletet abból a rockműsorból, amellyel a nyári fesztiválokat járták, és eljátszanak legalább kettőt a négy új dalból.

Ákos büszkén hozzátette, hogy a tavaszi akusztikus koncertek és a nyári rockos országjárás eredményeképpen elérték a 140 ezres nézőszámot, ami komoly fegyvertény. Az évet pedig idén is a Papp László Budapest Arénában zárja, méghozzá sorrendben negyedik alkalommal duplázik: december 14-én és 15-én is fellép a legnagyobb hazai koncertteremben. Azon a koncerten az énekes ígérete szerint a mostani középlemez mind a négy dalát játszani fogják, és a tervek szerint 2019-re befejezik egy nagylemez anyagát is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ákos új középlemeze
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást