Nyitókép: Ronaldo Schemidt

Több újdonsággal is várja az érdeklődőket az idei World Press Photo kiállítás

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. szeptember 20. 21:06
Egy lángoló fiatal férfi látható az idei, Nemzeti Múzeumban bemutatkozó World Press Photo kiállítás emblematikus képén. A péntektől október 23-ig látogatható tárlat idei újdonsága, hogy az újságírás új műfajainak, a multimédiának és a mozgóképnek is bemutatkozási lehetőséget ad.

„A Word Press Photo mindig drámai hangulatot sugároz. Ez egy vizuális történelemkönyv” – fogalmazott Révész Tamás fotográfus. A kiállítás magyar kurátora a véletlen szerepét hangsúlyozva kiemelte a lángoló férfit ábrázoló alkotást. Az újságírót – aki éppen egy kávózóban pihente volna ki egy tüntetésről történő tudósítás fáradalmait – kísérő fotós kint maradt, amikor látta a látványos ám hátborzongató eseményt.

A szakértő hangsúlyozta:

a fotóriporteri szakma folyamatos készenlétet és óriási technikai tudást igényel.

Az idén megjelent új kategória azoknak kedvez, akiknek lehetőségük és elkötelezettségük van arra, hogy egy-egy témával akár évekig is foglalkozzanak. Az első díjas képsorozat egy 170 fős ausztriai kistelepülésen élő testvérpárról szól, „érzelemmel teli képsort látunk” – mondta Révész Tamás.

A kiállítás legfontosabb ereje, hogy „empátiát vált ki, az egymás iránti megértést segíti”

– fogalmazott.

További különbség az idei tárlaton, hogy a mozgókép is teret kap: a Digital Storytelling teremben dokumentumfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők. A New York Times összeállítása a tavalyi Las Vegasban történt vérengzést mutatja be. A felvételeket ott tartózkodók készítettek, utcai kamerák rögzítettek, de hangfelvételek is fennmaradtak a tragikus eseményről. Az amerikai lap pedig időrendben közölte ezeket, a terrorcselekmény egy hihetetlen statisztikai ábrán jelenik meg – hívta fel a figyelmet a kurátor.

Révész Tamás szerint a profi fotográfia nincs veszélyben az újonnan megjelenő megjelenési formák miatt, az állókép, a dokumentumfilm és a multimédia inkább kiegészíti egymást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Több újdonsággal is várja az érdeklődőket az idei World Press Photo kiállítás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást