Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Kulka János újra élő adásban szerepelt

Infostart
2018. augusztus 7. 20:53
Először szerepelt élő adásban Kulka János, miután a színész 2016 tavaszán stroke-ot kapott, aminek következtében a beszédközpontja sérült, afáziás lett. A Kossuth-díjas színművész beszélt új szerepéről, és arról is, hogy viseli a betegséget.

„Jól vagyok. Beteg vagyok” – válaszolta arra a kérdésre a Kossuth-díjas színművész, hogy hogyan érzi magát. Krug Emília kérdésére, miszerint, hogy néz ki egy napja azt válaszolta: fekszik az ágyban. Varga Sarolta szerint ez nem igaz, a klinikai logopédus hozzátette, hogy minden szerdán elmegy hozzá, csütörtökön pedig terápiára jár. A színész emellett legszívesebben a kutyájával sétál - olvasható az ATV honlapján.

A Klubrádiónak adott nyilatkozatában is elmondta a logopédus, hogy a Halleluja mellett a Nagy utazás című dal volt a másik, ami segített beindítani a gyógyulását.

„Végignéztem János számait, és személyes döntés volt a Hallelujah, és a Dés szám is. Fantasztikus volt, hogy erre beindult a gyógyulása. Pár napja kérdeztem tőle, hogy emlékszik-e, rá, hogy mikor a Nagy Utazást énekelte, tudta, hogy mikor van vége, és tudta a szöveget” – idézte fel a szakember. Varga Sarolta felidézte, hogy korán bement a színészhez, amikor még nagyon súlyos állapotban volt. „Ott az volt a nagyszerű, hogy a verbális funkciókat be lehetett indítani” – tette hozzá a klinikai logopédus.

„Gőgös vagyok” – szúrta közbe a színművész. Varga Sarolta szerint viszont szó sincs erről.

A színművész mindig visszahallgatja magát, és sosem elégedett azzal, hogy honnan hová fejlődött. Mint mondta, lassan fejlődik, angolul és franciául még mindig nem megy neki.