Nyitókép: Soós Lajos

Hollerung Gábor: a stabil pénzügyi háttérhez piaci szereplővé is kell válni

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. május 10. 16:46
Az idén 25 éves budafoki Dohnányi Zenekar a bevételeinek mindössze negyedét adja az állami támogatás. Hollerung Gábor művészeti vezető az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a pénzügyi hátterét annak az értéknek, amit előállítanak, a piacról szerzik be.

Fantasztikus utat tettünk meg - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Holerung Gábor, a Dohnányi Zenekar művészeti vezetője. Szerinte nevükhöz a magyar kulturális életben párját ritkító mechanizmus fűződik, ami egyrészt büszkeséggel tölti el a zenekart, másrészt teher, és veszélyforrás is, mert ki vannak téve a piac mindenkori aktuális kérdéseinek, problémáinak.

"A Dohnányi zenekar tavalyi költségvetése egymilliárd-százmillió forint volt megközelítőleg, ami a harmadik legnagyobb a Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikusok után.

A rádió együtteseiénél is nagyobb ez a költségvetés" - mondta Hollerung Gábor.

A művészeti vezető hozzátette, hogy ugyan nagy ez az összeg, de a többi együttesben az állami támogatás és a bevétel aránya olyan 90-10 százalék a támogatás javára.

"A mi esetünkben 30-70, vagy 25-75 százalék. Nem egész 300 millió az összes támogatás amit kapunk, és 800 millió fölött van a saját bevételünk. Ez elképesztően magas"

- hangsúlyozta Hollerung Gábor, aki szerint a kommerciális tevékenységek szükségesek ahhoz, hogy finanszírozni tudják a koncerteket.

"Tavaly 100 fellépésünk volt, abból 90 koncert, a többi pedig filmzenés, Abba, vagy Havasi koncert volt. Ez utóbbi volt a kommerciális oldalunk, ebből finanszírozzuk azt a másik nyolcvan koncertet, amelyen másfajta értékeket közvetítünk" - mondta Hollerung Gábor művészeti vezető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hollerung Gábor az Arénában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást