Közeledik az 50. születésnapja, amit akárcsak a negyvenediket, ismét egy koncertsorozattal ünnepel. Április 7-én és 8-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a MÜPA-ban lép fel. Korábban azt mondta, hogy kerüli a nosztalgiát, és igyekezett humorral oldani. Most sem lesz meghatott múltba nézegetés?
Ez teljesen nem spórolható meg. A negyvenéves ember azért komoly középkorú ember, de én nem éreztem se komolynak, se középkorúnak magamat, és ez egyre fokozódott az elmúlt tíz évben. Ezért ez az 50-es szám nagyon furcsa számomra. Fogalmam sincs, hogy kerültem ide, ugyanakkor készteti az embert bizonyos fokú összefoglalásra is, de ezt humor nélkül nem szabad csinálni.
Mit jelent az összegzés?
Most például csinálok egy sorozatot a Facebook-oldalunkon, évről évre végigmegyek az elmúlt, bővebben számolva ötven, szűkebben számolva harminc esztendőn. És
döbbenetes, hogy mennyi minden történt. Időnként nem értem, hogy fért bele ennyi minden egy évbe.
És ahogy közelítünk a mához, úgy egyre hosszabbak a bejegyzések, mert egyre jobban emlékszik az ember arra, hogy mi minden történt egy esztendő alatt.
Nem változtak a benyomások vagy a hangsúlyok?
Dehogynem, és ez meg is jelenik ezekben a bejegyzésekben. Az ember sorsában párhuzamos szálak futnak, van a fő elfoglaltságom, a dalszerzői, előadói munka, amit nagyon élvezek, nagyon szeretek, és amiről az emberek többsége ismer. És az is érdekes, hogy vissza-visszatérő motívumok vannak, amelyek ezen kívüli dolgok.
Például a vers, a színház, a kliprendezés vagy valami filmes vonal.
Igen, a fő tevékenységgel nem ellentétes, de attól feltétlen különböző dolgok. Elsősorban a színházra gondolok, meg a színészi munkákra, amelyekkel az életem öt százalékában tudok foglalkozni, de most, hogy van módom áttekinteni ezt az elmúlt néhány évet, látszik, hogy
állandóan vissza-visszatérő motívum ez, mint egy dallam egy zeneműben.
De tulajdonképpen ez visszatérés az eredeti célokhoz, nem? Azt mondta, hogy nem Közgázra készült, hanem ezzel akart foglalkozni.
Szó szerint. Bejelentettem édesanyámnak tizenhat évesen egy filmklubból hazatérve, hogy filmrendező leszek. Rögtön elájult, mert féltett az úgynevezett művészsorstól. És aztán a szüleim iránti tisztességből, gesztusként végeztem el az egyetemet. Nem mondom, hogy nem vettem hasznát, nagyon jó barátságok kötődtek ott, és megtanultam olaszul például.
Közben sem volt nyögvenyelős?
Dehogynem. Elsősorban a matematika miatt, amit nagyon magas szinten tanítottak akkor is a Közgázon, és amihez nekem igazán nem volt affinitásom. Az első matekvizsgán elhasaltam, annak ellenére, hogy rengeteget készültem, és az sem vigasztalt, hogy az aznap vizsgázók 71 százaléka megbukott Hegedűs tanár úrnál, aki úgy tekintett magára, mint az egyetlen szűrőre a közgazdaság-tudományi egyetemen.
Valakinek rendet kellett raknia.
Igen, mondta, hogy most már akárkit fölvesznek, és jól nézzük meg őt, mert ő a szűrő. Így is volt. Engem annyira kiszűrt, hogy rögtön felhívtam édesanyámat a kolesz fizetős telefonjáról az elbukott vizsga után, és mondtam, most kész, vége mindennek, megyek a Vas utcába. Szegény édesanyám sírva könyörgött, hogy próbáljam meg elvégezni az egyetemet. És ez csak az első félév első vizsgája volt, még végig kellett evickélni öt évet.
Mindebből a visszaemlékezéseiben egy örömteli kép került fel a szülőkkel már a diplomaosztó után.
A szüleim megpróbáltak egy kis nyugalmat erőltetni magukra, hogy mégiscsak rendes ember lesz a gyerek, nem valamiféle művész. Az már nem gyerekdolog, hogy lediplomáztam. Nota bene, olyan témát választottam diplomamunkának, ami nagyon érdekelt: a hanglemezkiadás és zeneműkiadás, a két terület közötti különbségek, a kettő párhuzamossága, ez nagyon izgalmas volt. Kutattam, könyvtárba jártam, az Artisjus szakembere volt az opponensem. Amikor odakerültem a vizsgára, akkor ebben a témában messze én voltam a legverzátusabb a szobában ülő vizsgáztatókat is beleértve. Ott a kérdésből már tudtam, hogy nem értik ezt a témát megközelítőleg sem annyira, mint én.
Érdemes beengedni a rajongókat a privátszférába is? Hiszen a gyerekek születésétől kezdve mindenféle humoros történeten át a kokárdás szülésig minden van.
Teljesen nem érdemes beengedni minden intim történetbe olyan embereket, akik nem családtagok. Ugyanakkor a dalaimban is megjelenik az, ahogyan élek, amit gondolok a világról.
A dalaim alapanyaga az életem vagy én magam vagyok.
Tehát ezek szerzői dalok, nem megrendelésre készült opusok. Ha valami foglalkoztat, akkor az bekerül a dalaimba, az egyéb írásaimba. A prózaírók is saját élményből írnak, habár elemelik a prózájukat, ugye?
Nem kell direkt felelni érte, ha úgy tetszik.
Sűrített és elemelt dolog a próza. A líra ezzel szemben kitárulkozó és bizonyos értelemben kiszolgáltatottá is tevő műfaj. Így tanultam azoktól a lírikusoktól, akiktől verset írni tanultam, meg akiknek a versei nagyon hatottak rám. Az egész életemre elkísért a magyar költészet. „Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad.” Föltakarja magát a szerző. Ez nem mindig szép. „Nagyon fáj.” Hát ez nem szép. „Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen.” Ezek titkok az ember legbelső világából, és mégis benne van a versben, amit mindenki olvashat, nem?
Rengeteget változott a közeg ezalatt a harminc év alatt.
Ugye? Valamikor relevanciája volt annak, hogy egy album aranylemez lett, és volt tízórás dedikálás.
Ma már album sincs, dedikálás sincs.
Abban az időben volt, hogy százezer példányig, meg még tovább is elment egy lemez. Amikor azt írom, mondjuk, ’92-ben, hogy az eladási listák elejére lépett egy album, akkor annak óriási jelentősége volt, ma már nincsen.
Ma minek van jelentősége?
Talán a koncertek látogatottságának. Vannak olyan országjáró turnék, ahol 100-150, néhol 200 ezer embernek játszottunk egy idény alatt, ezek elképesztő számok. Nagyon megváltozott a világ, de volt egy olyan, ahol eladtunk százezer lemezt, és elmentünk egy koncertturnéra, és ez a két lába volt a műfajunknak, ha tetszik. Volt a hangfelvétel, a művészi szintre vitt hangfelvételkészítés és -kiadás, és aztán volt a másik láb, ami tartott bennünket, a koncertezés.
Az egyiket teljesen kilőtte a kor, de szűkíthetjük is: a letöltés.
De azért ön albumokat ad ki és fog is.
Szeretek albumokat csinálni, mert a régi iskola híve vagyok. Azt is szeretek hallgatni. A gyerekeimnek nehéz elmagyarázni, hogy
nem egy-egy számot hallgatunk, mi még lemezeken nőttünk fel.
Én ma is így gondolkozom, annak ellenére, hogy ma másképp működik a világ. A mi közönségünk, talán szabad így fogalmazni, igényli az albumformátumot. Egy ódivatú társaság jön velem, hál’istennek. Egyszerűen birtokolni akarja a zenét, meg akarja nézni a borítót, böngészni akarja a szöveget, meg akarja nézni, hogy ki volt a közreműködő. Én így nőttem fel, és életem egyik nagy eredményének tartom, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadni.
Mennyire kell kiszolgálni a közönséget?
Ez egy hihetetlen jó kérdés. Igazából a közönség kíváncsiságát kell szolgálni. A közönség ízlését nem szeretném, ezt már az első dalomban megírtam. Mert ha úgy mennék stúdióba, hogy mit vár a közönség, nem lennék szabad,
az én sorsomban a legnagyobb csoda pedig a szabadság,
hogy tényleg arról beszélhetek, ami érdekel, és ez elér embereket. Ennél nagyobb csoda ebben a műfajban nincsen. Ez elképesztő dolog. Nagyon sokan dolgoznak sokat ebben a műfajban, és nagyon kevés embernek jut ki ez, úgyhogy nagyon nagy becsben tartom.
Mennyire határozza meg a MÜPA a koncert stílusát? Ez mégiscsak egy komolyzenei koncertterem, de utána megy vidéken különböző sportcsarnokokba is.
Mi választottuk a MÜPA-t, hogy szeretnénk a jubileumi koncertünket a Művészetek Palotájával kezdeni. Játszottunk már ott, tudjuk, hova jövünk. Nyilván egy más hangvételű műsorral az Arénába mentünk volna, és még oda is fogunk menni idén, ha Isten segít. Ez egy olyan hangvételű műsor lesz, aminek ez a természetes közege.
Most ha jól értem, a vokális hangzás kap nagyobb hangsúlyt, egy kórussal dolgozik, erről már felkerült egy kisfilm is.
Igen, ezt úgy titkoljuk, hogy egy picit elárultuk ezzel a werkfilmmel. Az első gondolatom ez volt, hogy a kórusra építsük fel a műsorunkat, de nagyon fokozatosan. Annyit elárulhatok, hogy grandiózus nyitány nélkül nagyon kicsiben kezdünk, ami szép lassan fölnövekszik, az egész műsornak van egy sajátos íve. Hogy sikerül-e megcsinálni mindazt, amit elterveztünk, azt ebben a pillanatban nem tudom.
Azt mondta, reméli, hogy a pályája kirajzol valamiféle ívet. Mit kell mutatnia egy ilyen alkotói útnak?
Nem tudom. Én azt szeretném, ha konzisztenciát mutatna, hogy az időnként túlzó sokfélesége ellenére egynemű. Hogy
amit az ember a világról gondol, az benne van abban, amit beszél, amit a dalaiban elmond.
De ez a gondolatvilág egységét jelenti? Vagy a forma összhangját?
Inkább a gondolatvilág egységét, ha választani kell, de a forma meg szolgálja azt, amit az ember mondani akar, tehát inspirálja az embert. A forma önmagában nem érdekel, de nagyon fontos. Kicsit úgy gondolok a formára, mint a tartalmat behívó szerkezetre. Ezt azzal tudom illusztrálni, hogy amikor dalt írok, az utóbbi időben az a gyakoribb, hogy elkezdem, majdnem készre hangszerelem a dalt, tehát egészen ilyen miniszkuláris részletekig kidolgozom.
Önmagában a dallamot, tehát szöveg nélkül?
Önmagában a zenét, a hangszerelést, mindent, akár a szerkezetet, és akkor ez a majdnem véglegesre csiszolt forma valahogy behívja a tartalmat. Ezt nem tudom pontosabban megfogalmazni, mert nem tudatos a dolog.
A szövegközpontúság miatt azt gondoltam, hogy pont fordítva van.
Igen, én is ezt hittem. Van olyan dalom is, de ez ritkább, amikor az ember kész van egy szöveggel, és rá egy dallamot hegeszt. De sokkal gyakoribb az, hogy addig babrálgatok a formával, amíg majdnem a véglegeshez közelít vagy már tulajdonképpen végleges.
Hogyan lehet harminc év pályafutásából valamiféle keresztmetszetet válogatni?
Sehogy. Úgy, hogy mindent kihagy az ember, amit első szándékból játszana.
Slágereket kell játszani vagy inkább ritkán játszott dalokat?
Egy-két sláger most is benne maradt, hogy nagyjából sejtse a közönségnek az a része, amelyik a slágerekkel azonosít, hogy kinek a koncertjén van, de
ezúttal jobbára a lemezek eldugott zugaiba rejtett dalok kapnak szerepet.
17 koncert lesz ebből összesen, de hogyan lett az egyestés meg kétestés MÜPA-ból egy turné?
Most is az történt, hogy tavaly áprilisban elkezdtük árulni a jegyeket, amikor még nagyon-nagyon keveset tudtunk erről a műsorról. És akkor azt mondtam, hogy tegyük ki a jegyeket, és nézzük meg, hogy egy hónap múlva mennyi fogyott. Percek alatt elkeltek. Egy évvel ezelőtt. Kiírtuk a második estét, ugyanez történt. Ezután következtek a vidéki koncerthelyszínek, Pécs, Kodály Központ, Debrecen, Kölcsey Központ, Kecskemét, Szeged, mindenhol dupla előadások, elővételben elfogytak a jegyek.
A közönség bizalma egyszerűen elképesztő.
Különös, hogy más tekintetben magabiztosnak tűnik...
Megtanultam, hogy
nincsen bérletem a sikerre, ahogy senkinek sincs.
Az, hogy harminc évig sikered volt, nem azt jelenti, hogy a harmincadik évben is sikered lesz, ez nem igaz. Én úgy szeretnék fölmenni a színpadra minden előadáson, hogy ez az első koncertem, és most be kell, bizonyítsam. Vagy hogy ez az utolsó koncertem. És akkor most be kell, bizonyítsam. Nem mondom, hogy mindig sikerül ennek az elvárásnak megfelelni, de hogy ez a szándék, és csak így szabad színpadra menni, abban biztos vagyok.
Az elmúlt éve az Arany-estről szólt, mintegy negyven előadást tartottak, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Krúdy után az Arany-emlékév persze adta magát, de önhöz egyébként is közel állt a költő munkássága.
Gimnáziumból hoztam magammal az Arany-versek szeretetét. Akkor balladamondó versenyen is indultam, fantasztikus tanárok indítására kezdtem balladákat mondani. Ehhez nem kellett az Arany-emlékév. Már három évtizede adok interjúkat, vissza lehet keresni, nagyon sok interjúban beszéltem arról, hogy
Arany Jánost a legnagyobb élő magyar költőnek tartom.
Több mint ötven előadásunk volt már, Budapesten a Nemzeti Színház volt az anyaszínházam, amely befogadott. Ezúton is köszönöm Vidnyánszky Attilának, aki egy félrehallott beszélgetésből tudta meg, hogy készülök erre az estre, hogy egyből meghívott, hogy ott legyen a bemutató.
A Kaszás Attila-teremben ráadásul.
Vannak az ember életében jelek… Elképesztő utat jártam be onnét is. Mentem Kanadába, Partiumba, Erdélybe, Veszprémbe hétszer hívtak vissza. Fantasztikus munka volt, csodálatos visszajelzéseket kaptam színész ismerőseimtől, például amikor Mécs Károly odajött hozzám az előadás után, és azt mondta, hogy „kollégám”, az bizony nagyon jólesett. Színésszé avatott ezzel a fél szóval. Vagy amikor Kubik Anna odajött hozzám a Kossuth-díjasok vacsoráján, és azt mondta, hogy „meghajlok előtted”. Nem mindegyik színész merné elvállalni, hogy teljesen egyedül játszik végszavak és partnerek nélkül.
Korábban mondta, hogy szeretne ön is könyvet kiadni, és hogy van mindenféle anyaga. Jelentek meg versei, de már évekkel ezelőtt volt az utolsó kötet.
Vannak verseim is, és új területre tévedtem: az utóbbi időben novellákat írok. Nem tudom, egyszer romantikus képzeteim támadtak, hogy ugye az én nevemmel bemenni egy könyvkiadóhoz, az nem... amúgy tudok könyvet kiadni, mert az nem egy olyan ördöngös dolog, csak tisztességes minőségű írott anyag kell hozzá meg egy kis pénzmag, nyilván terjeszteni már sokkal nehezebb, én arra gondoltam, hogy név nélkül beadom a különböző redaktorokhoz, hogy megnézzék. Aztán rájöttem, hogy nem kell ilyen csalafintaságokhoz fordulni, vállalni kell az embernek, hogy ez ő és ezek az írásai.
Ugyanannak a közönséghez szól, mint a dalok?
Nem is a közönségnek szól, bocsánat. Azért írok, mert késztetésem van.
Örülök, ha majd megtalálja a közönségét, persze, és ha nem titkolom el, hogy én írtam, akkor nyilván olyanokat is megtalál, akik maguktól talán nem is olvasnának novellákat, de hát az nem baj.
Véget ér majd az Erkelben az Ákos 50, és utána indul a nyári fesztiválsorozat. Nagyon más azt a közönséget megszólítani?
Tíz helyszínen tizennyolc előadásunk lesz április 7-től május végéig, és de facto, ahogy lejövünk a színpadról, másnap elkezdjük próbálni a fesztiválműsorunkat. Június 27-én, a Volton kezdünk, úgyhogy nincs is sok időnk, hogy egy teljesen más zenekarról egy teljesen más hangvételű, tök más repertoárt összerántsunk és összepróbáljunk. Azon leszek, hogy ez sikerüljön. A nyári koncertszezon szeptember első napjaiig tart, és ott is van már 13 előadásunk lekötve.
És lesz Aréna?
Igen, decemberben szeretnénk egy Aréna-koncertet csinálni.
És az milyen lesz?
Hangos koncert lesz, sok szintivel, sok gitárral, és remélem, hogy az új lemez, ha lesz, az is ilyen lesz.