Új dolgok jönnek a filharmonikusoknál Kocsis Zoltán halála után

Infostart
2017. április 8. 15:10
Kocsis Zoltán zenei örökségének megőrzése mellett épül valami új a Nemzeti Filharmonikusoknál.

Az együttes március közepén megbízott két új vezetőjét, Hamar Zsolt zeneigazgatót, és Herboly Domonkos megbízott főigazgató beszélt a terveikről és a kinevezésük körülményeiről az InfoRádió Aréna című műsorában

Kocsis Zoltán halála mindannyiunkat váratlanul ért. Tudtuk, hogy beteg, de nem számítottunk arra, hogy ilyen hamar elmegy - mondta Hamar Zsolt zeneigazgató, hozzátéve, hogy azután egy ideig nem történt semmi, csak azt lehetett tudni, hogy többen ácsingóznak ennek az együttesnek az élére, de döntés nem volt. Majd hirtelen felgyorsultak az események.

"Engem Hoppál Péter államtitkár kérdezett meg, hogy érdekelne-e ez a poszt. Nem volt könnyű válaszolnom neki, mert ez egy óriási felelősség, rang és kihívás. Zoli örökébe lépni majdhogynem irreális feladat, egészen más kategóriában muzsikált, mint mi. Egy kis gondolkodás után azt a kérdést tettem fel, hogy ha az a kérdés, hogy az általa hagyott űrt kell kitölteni és a munkáját folytatni, akkor nem vállalom, mert azt nem lehet.

Ha az az elvárás, hogy az ő örökségét kell ápolni, de közben egy más dolgot építeni, akkor azt lehet, hogy megpróbálnám.

Persze ehhez sok minden kell. Egyrészt hogy a zenekar támogasson, másrészt hogy kapjak egy partnert, "harcostársat", akivel vállt vállnak vetve végigjátszhatjuk ezt a játékot. Úgy tűnik, hogy mind a kettő adott, ezért persze egyfajta izgalommal, de optimizmussal állok ehhez az óriási kihíváshoz."

Herboly Domonkos kinevezése egy különös cserével történt. Kovács Géza, a Filharmonikusok korábbi főigazgatója került a rádió zenei együtteseinek élére, de ez is még nagyon friss volt akkor.

"Az Örkény színház gazdasági igazgatója voltam idén január elejéig, és akkor jött az a megkeresés, hogy a rádióhoz elmegyek-e - mondta Herboly Domonkos, a filharmonikusok megbízott főigazgatója. "És azután alighogy elkezdtem ezt a feladatot,

megkeresett Kovács Géza, hogy mivel az ő elképzelései és a fenntartó tulajdonos elképzelései nem teljesen passzolnak, mi lenne, ha csinálnánk egy helycserét,

és ő a rádióban folytatná, én pedig átvenném a munkáját a Nemzeti Filharmonikusoknál. Nem volt lehetőségem sokat gondolkodni, úgyhogy viszonylag hamar, néhány órán belül döntöttem.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új dolgok jönnek a filharmonikusoknál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást