Ilyen volt VIII. Henrik elveszett palotája

InfoRádió / MTI
2016. december 13. 05:44
Először látható kiállításon VIII. Henrik "elveszett palotájának" legpontosabb ábrázolása, amelyet a londoni Victoria and Albert Museum mentett meg a külföldre szállítástól és tárt a nagyközönség elé.

A londoni intézmény egymillió fontért (374 millió forint) vásárolta meg Joris Hoefnagel (1542-1601) flamand festőművész a cheami Nonsuch palotát ábrázoló festményét, hogy megakadályozza annak tengerentúlra szállítását.

A brit kulturális, média- és sportügyekért felelős minisztérium ideiglenes kiviteli tilalmat rendelt el a műtárgyra, amelyről úgy tartják, hogy az egykori uralkodó Surrey grófságbeli palotájának legkorábbi ábrázolása.

A Victoria and Albert Museum a brit nemzeti örökségvédelmi alapítvány (National Heritage Memorial Fund) és az Art Fund művészeti alapítvány segítségével gyűjtötte össze az ahhoz szükséges összeget, hogy megakadályozza az 1568-ból való alkotás külföldre szállítását.

Az 1538-ban emelt Nonsuch palotát nagyjából 150 évvel a megépítése után lebontották, ezért kapta az "elveszett palota" nevet. A múzeum szerint a palotának mindössze hat ábrázolása maradt fenn, és ezek közül Hoefnagelé a legpontosabb.

Az alkotás a múzeum brit miniatűröket és akvarelleket felsorakoztató gyűjteményében tekinthető meg.