Budapest számára készített zenei tervet a Fesztiválzenekar

InfoRádió / MTI
2016. november 3. 14:54
Jövőbeli együttműködésükről kezdett tárgyalásokba a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), amely csütörtökön mutatta be a főváros számára kidolgozott gazdag zenei programját.

Fischer Iván, a zenekar zeneigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy több hónapnyi előkészület eredménye az a terv, amelyet a zenekar a főváros számára javasolt. Hozzátette: a Budapest - a Zene Fővárosa programot már elküldték a főpolgármesternek, akivel csütörtök reggel hosszú megbeszélést is folytattak a tervről és a Fesztiválzenekar támogatásának mértékéről.

Fischer Iván szerint a program minden részletében igyekszik kiaknázni a Budapest fantasztikus zenei életében, muzsikusaiban és közönségében rejlő lehetőségeket. A programban szerepel egyebek között az Európai Hidak fesztiválja, a Kakaókoncertek, az Autizmusbarát Kakaókoncertek, a Vasárnapi kamarakoncertek, a Hangszerkóstoló programok, Ifjúsági operaelőadások és a TérTáncKoncert.