Puskás Öcsi vagány mesekönyvben tér vissza

Infostart
2016. április 21. 21:05
"Puskás Öcsi - A külvárosi vagány hihetetlen kalandjai" címmel mesekönyv jelent meg az Alexandra Kiadónál Puskás Ferenc gyermekkoráról. A 7-14 éveseknek ajánlott könyvről a szerző, Kemény Kristóf beszélt az InfoRádiónak.

„Az volt a koncepciónk, hogy bemutassuk: nekünk, magyaroknak is volt egyszer egy világsztárunk, akit a pályafutása idején annyira istenítettek, mint manapság Cristiano Ronaldót vagy Messit. Hiszen a mai napig érzékeljük, hogy bárhol is járunk a világban, ha eláruljuk, hogy Magyarországról érkeztünk, Puskás neve lesz az első, amit a külföldiek rávágnak” - mondta Kemény Kristóf, a Puskás Öcsi mesekönyv szerzője.

Hozzátette: mivel több generáció számára eltűnt Puskás legendája, és nem számolhattak be a nagyságáról Magyarországon, ezért úgy gondolták, hogy a fiatalabb generációnak meg kell ismernie Öcsi bácsi gyerekkorát. Erre pedig az a legjobb, ha egy mesekönyv formájában próbáljuk meg átadni az információkat a kissrácoknak.

„Természetesen a szöveg hű maradt ahhoz a korhoz, amelyben Öcsi bácsi és a családja élt, a történetek is igyekeznek hitelesen bemutatni a gyerekkorát. Tele van olyan információval, amely tanítja a gyermekeket, de próbáltuk szórakoztatóan, fogyaszthatóan megírni a kis történeteket, amelyeket Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója az elmúlt évtizedekben gyűjtött össze” - számolt be a könyv szerzője.

Mint mondta, nagy segítségünkre volt a 87 éves Puskás Éva néni, Öcsi bácsi kishúga.

„Nagyon megható volt, amilyen hatalmas örömmel fogadta a könyv ötletét és a megvalósítását, és segített felgöngyölíteni azokat az éveket és történeteket, amiket eddig nem ismertek. Köszönetet kell mondanunk Bozsik Péternek is, akinek az édesapja, Cucu, Öcsi bácsi legjobb gyerekkori barátja volt. Ez a legendás barátság a kölcsönös tiszteletről és a bajtársiasságról szól. Ha valaki elolvassa a könyvet, látni fogja ennek a barátságnak a tisztaságát, és talán a gyerekek is megértik, milyen őszinte barátság alakulhat ki két szomszédfiú között, akiket a futball kötött össze” - fogalmazott Kemény Kristóf.

A szerző hozzátette, hogy a könyv illusztrációit Mayer Tamás készítette, és szerették volna, ha a modern és hagyományos technika ötvözi egymást.

„Tamás azzal az ötlettel állt elő, hogy digitális technikával készítené a rajzokat. Megrajzolta digitális rajztáblán, utána kiszínezte őket, és hogy régies formát kapjanak a rajzok, textúrát adott nekik. Ha megnézzük őket, olyan érzésünk támad, mintha a múltból elővarázsolt fotókból dolgozott volna. Nem volt könnyű dolga, mivel Öcsi bácsiról kétéves korában készült először fotó, utána legközelebb 14 éves korában. Tehát pont abban az időszakban nem készültek róla fotók, amit mi a mesékben megjelenítettünk. A megmaradt, előbányászott képekből és a saját fantáziájára hagyatkozva volt kénytelen megrajzolni a kis karaktereket” - mondta a szerző.

Kemény Kristóf elmondta, hogy a történetben Puskás Öcsi épp elkezdi az iskolát, Cucu pedig már második osztályos.

„Olyan könyvet akartunk létrehozni, ami a 7-8 éves gyerekeknek szól, de akár még egy 12-14 éves gyerek is élvezettel olvashatja és tanulhat belőle. A szándékunk az volt, hogy esténként nagypapa, szülő, gyerek együtt nézegesse a könyvet, hiszen mindenkinek van saját Puskás Öcsi-története. A nagyszülő arról tud mesélni, hogy talán együtt focizott Öcsi bácsi ellen a grundon, édesapa talán látta, amikor mesterhármast szerzett és kiegészítheti a mesekönyvben megismert történeteket a saját gondolataival” - Kemény Kristóf, a Puskás Öcsi-mesekönyv szerzője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Puskás Öcsi vagány mesekönyvben tér vissza
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást