Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja kapta a Kaszás Attila-díjat.
Az első alkalommal átadott elismerést Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, valamint a Mozaik művészegyesület alapította azon színművészek jutalmazására, akik kiemelkedő színházi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak társulatukban. A díj oklevéllel, plakettel és félmillió forinttal jár.
A Nemzeti Színházban tartott gálaesten Szarvas József úgy fogalmazott: azért különösen fontos számára az elismerés, mert azzal Kaszás Attilára is emlékeznek.