Az csak azután jött, hogy forgatni kezdtem. Eleinte kazettákra rögzítettem a velem történt eseményeket, amelyek fontosak voltak, nyomasztóak, vagy boldogságot okoztak, és elmondtam, hogy érzem magam. A műtét után nem sokkal, az első kemoterápia idején jöttem rá, hogy ez másoknak is jó lehet valamire.
Milyen személyes tanulsággal szolgált az ön számára a mellrák leküzdése?
Sokat változtam, nyitottabb vagyok, és, ahogy egy kolléganőm mondta, olyan dolgokat teszek inkább, amik szerintem fontosak, amik boldoggá tesznek. Próbálom a feleslegeseket kiszűrni, hogy később azokból ne legyen bajom. A betegségeket ugyanis, szerintem, elsősorban lelki problémák okozzák.
Mennyire fontos a hozzáállás a betegség leküzdésében?
Ez a legfontosabb. Az első két hónapban én is rettegtem, ám, ha az ember megússza az első ijedséget, legyőzi a saját félelmeit, automatikusan jön az a reflex, hogy igenis, élni akar, és meggyógyulni. A család és a barátok is nagyon fontosak: ha szeretnek, akkor sokkal könnyebb meggyógyulni, mint úgy, ha az ember egyedül csinálja végig.
Hogy tapasztalta, még mindig tabutémának számít a mellrák?
Jobb a helyzet, mint volt: vannak ezzel foglalkozó szervezetek, és az emberek - az egészségesek is - igyekeznek minél több dolgot megtudni a betegségről. Sokan nincsenek tisztában a lehetőségekkel, olyan dolgokkal, amelyek egy beteg számára evidensek.
Hanganyag: Oláh András