Tarr: "Ha megértik a filmemet, akkor minden rendben"

Infostart
2008. február 5. 20:52
A filmkészítés nálam egyszerű folyamat: az egyikből születik a másik és a dolgok egyszer csak a helyükre kerülnek - mondta az InfoRádiónak Tarr Béla. A rendező szerint a Londoni férfiban kevesebb az illúzió, és drámaibb a Werckmeister harmóniáknál.

Az egyik filmből születik a másik, egy olyan folyamatról van szó, amelyben az egyik dolog generálja a másikat - mondta az InfoRádiónak Tarr Bála filmrendező.

Minden film kihívás, és ahogy az ember azt megpróbálja megoldani, mindig újabb kérdések keletkeznek, amelyekre csak egy újabb filmmel lehet válaszolni - tette hozzá a Kossuth-díjas művész.

Tarr Béla szerint az egyes alkotások nem forgatókönyvekből születnek, hanem úgy, hogy a dolgok egyszer csak, értelemszerűen, a helyükre kerülnek.

Húsz évvel ezelőtt olvastam először a Londoni férfi című regényt - mondta Tarr Béla -, amelynek elsősorban a hangulata fogta meg.

A rendező új filmjéről szólva úgy fogalmazott, hogy az a lázadásról szól, és egy olyan férfiról, akinek megvan az előre látható sorsa, mégis megérkezik életébe a kísértés, és a változtatás lehetősége.

Úgy mérem magamban a dolgokat, hogy ez egy nagyon fontos lépés volt: ez következett a Werkmeister harmóniák után. Annyiban különbözik attól, hogy kevesebb illúzió, naivitás, romanticizmus és történet van benne; drámaibb, dramaturgiáját tekintve más szerkezetű, típusú film. Indulatát meg szellemiségét tekintve pedig természetes, hogy a miénk - fűzte hozzá Tarr Béla.

Számomra az jelenti a sikert, ha azt érzem, hogy az emberek megértik a filmemet; szeretik, csendben, feszülten végignézik. Akkor teljesen nyugodt vagyok, akkor minden rendben van - mondta a Kossuth-díjas filmrendező.

Hanganyag: Sárközi Lóránt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást