A teltházas vetítések után több pótvetítést tartanak a Filmszemlén - mondta az InfoRádiónak az esemény szervezőbizottságának elnöke.
Így a K2 kísérleti és kisjátékfilm-blokk péntek este fél 8-tól, a Zuhanórepülés című nagyjátékfilm pedig 21:45-től újra látható a Mammut I-ben.
Szombaton Alföldi Róbert Nyugalom című filmjének pótvetítését tartják 11:15-től, míg a K6-os blokkot 22:45-től, a K5-öst pedig 23 órától nézhetik meg az érdeklődők - tájékoztatott Kozma Ilona.
Elfelejettük, hogyan kell
Pénteken a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete és a Fade In Script Consulting szervezésében a magyarországi forgatókönyvírás lehetőségeiről, problémáiról zajlik megbeszélés délután 2-től a Mammut mozi 7-es termében.
Évek óta emlegetik, hogy a magyar filmezés egyik legnagyobb problémája a minőségi forgatókönyvek hiánya - mondta az InfoRádiónak a Filmírás Napja programsorozat szervezője, aki szerint "elfelejtettünk, klasszikus értelemben, történetet mesélni".
Ma már a szakmai döntéshozók is érzik annak fontosságát, hogy Magyarországon is meghonosodjon a klasszikus stílusú dramaturgia, ennek érdekében jött létre néhány hónapja a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete is, amely nem érdekvédelmi, hanem szakmai szervezet - tette hozzá Dobos Balázs.
A Filmírás Napja programsorozat szervezője közölte: a Mammut moziban bemutatkozik a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete, majd a magyar forgatókönyvírás jelenével foglalkozó kerekasztal kezdődik. Délután 5-től pedig egy - több díjjal elismert - angol forgatókönyvíró-rendező, Richard Kwietniowski tart előadást.
Hanganyag: Sárközi Lóránt és Oláh András