A szigetországban az illetékes minisztérium minden évben kampányt indít annak érdekében, hogy olvasásra sarkallja az embereket. Idén például arra akarják rávenni a vállalatvezetőket, hogy a bezárt dohányzóhelyiségek helyén kis könyvtárakat hozzanak létre, hátha ezzel kedvet csinálnak dolgozóiknak az olvasáshoz.
A kampány keretében egy felmérést is készítettek arról, hogy a felnőttek mennyit olvasnak. Kiderült, hogy az emberek fele az elmúlt egy évben átlagosan öt könyvet olvasott el.
Ugyanakkor minden negyedik ember egyáltalán nem olvasott semmit, a felmérést megelőző 12 hónapban. Közülük minden második 16 és 24 év közötti férfi, így feltehetően a jövőben az ő olvasási kedvüket próbálják majd erősíteni a kampányolók. Az apákat is arra sarkallják majd: naponta legalább 10 percet fordítsanak olvasásra, így próbáljanak meg jó példát mutatni a fiúknak.
Egy másik vizsgálat pedig arra mutatott rá, hogy a britek harmada, hogy olvasottabbnak és tájékozottabbnak tűnjön, azt vallja: kezébe vesz úgynevezett elgondolkodtató könyveket, ám amikor arról kérdezik, hogy miről szólt, nem tudja folytatni a beszélgetést. Amikor pedig a klasszikus irodalom kerül szóba, 40 százalék hazudik.
Sokan ugyanis úgy tartják: aki azt vallja magáról, hogy olvas klasszikus irodalmat, az intelligensebbnek tűnik a többiek szemében.