Nincs egyértelmű esélyese az Oscar-díjnak

Infostart
2007. december 27. 17:44
Megkezdődött a visszaszámlálás a jövő évi Oscar-díj kiosztása előtt: az 5829 érintettnek postázták a szavazólapokat. A legjobb film címéért folyó versenynek egyelőre nincsen egyértelmű esélyese.

A szavazás első fordulója január 12-én zárul; ekkorra dől el, mely filmeket, illetve művészeket jelölik az Oscar-díjra. A második fordulóban közülük választják ki a győzteseket, akik február 24-én, a Los Angeles-i gálán átvehetik az arany szobrocskákat.

Esélyesekben egyelőre nincs hiány: a Vágy és vezeklés, az Út a vadonba és a Coen fivérek Nem vénnek való vidék című filmje is nyerhet - de biztosnak tűnő favorit egyelőre nincs.

A találgatás mellett legalább annyira foglalkoztatja a bennfenteseket az is, milyen lesz maga a gála, ha addig nem fejeződik be a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja.

Ha addigra nem születik meg a megegyezés, akkor először is nem segíti majd előre megírt forgatókönyv a gála házigazdáját, Jon Stewartot és a díjátadó művészeket. De ami nagyobb baj: elképzelhető, hogy sok sztár meg sem jelenik majd az ünnepségen, ha a forgatókönyvírók sztrájkőrséget szerveznek a Kodak Színház köré.

A szavazásra jogosultaknak a PricewaterhuoseCoopers könyvvizsgáló cég küldte szét a szavazólapokat, és a vállalat számolja majd össze a beérkezett voksokat - szigorú biztonsági ellenőrzés mellett. A jelöltek nevét január 22-én hozzák nyilvánosságra.