Emlékezés színes álmai címmel a magyarországi kortárs cigány képzőművészetet bemutató kiállítás látható a Magyar Nemzeti Galériában. A képeket korábban a kínai közönség is láthatta.
Szuhai Péter kurátor az InfoRádióban elmondta: az ezekből a képekből összeállított kiállítás volt a Kínai Magyar Kulturális Évad egyik nyitórendezvénye, ahol több mint 200 festmény szerepelt, és a szervezők úgy gondolták, hogy ezt Budapesten is meg kellene mutatni.
A Magyar Nemzeti Galéria vállalkozott arra, hogy befogadja a tárlatot, amely a Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet gyűjteményéből állt össze.
A kurátor hangsúlyozta: a válogatásnál egyrészt figyeltek az esztétikai minőségre, másrészt be akarták mutatni azokat azt a sajátos képei világot és azokat a sajátos témákat, amelyek szerepet játszanak a roma öntudat alakításában.
Hanganyag: Sárközi Lóránt
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag