József Attila hetven éve, 1937. december 3-án hunyt el Balatonszárszón. A szerzői jogi törvény szerint a 70 éves védelmi idő a szerző halála utáni január elsejével kezdődik, így József Attila esetében a jogdíjfizetési kötelezettség 2008. január 1-jén jár le.
A jövő évtől bárki kiadhat, felhasználhat, átdolgozhat, megfilmesíthet, megzenésíthet József Attila művet anélkül, hogy erre engedélyt kellene kérnie - mondta el korábban az InfoRádiónak az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület jogtanácsosa.
Mann Judit hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a művek átgyúrhatók, és minden esetben fel kell tüntetni a szerző, vagyis József Attila nevét.
A védelmi idő letelte azt is lehetővé teszi, január elsejétől József Attila összes verse felkerüljön a Magyar Elektronikus Könyvtár rendszerébe - jelentette ki az Országos Széchenyi Könyvtár osztályvezetője.
Moldován István az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy 2005-ben a jogutód, Makai Ádám követelésére kellett levenni a költeményeket az internetről.
A szakember megjegyezte: még mindig örvendetesen sokan érdeklődnek József Attila munkássága iránt, így azon lesznek, hogy a Magyar Elektronikus könyvtár olvasói már január elsején elérhessék a költő verseit a világhálón keresztül.
Hanganyag: Herczeg Zsolt