Azoknak szerettem volna filmet készíteni, akik kíváncsiak Kádár János 1956. november 4-e utáni tevékenységére - mondta el az InfoRádióban a rendező, aki két éve forgatta a Kádár János utolsó beszéde című dokumentumfilmet.
"Akkor jöttem rá arra, hogy Angyal István szerepe hihetetlenül érdekes" - tette hozzá Sólyom András. Az 56 villanás tulajdonképpen Kádár János tevékenységét érinti. "Egy olyan tiszta erkölcsű és hihetetlenül naiv személyiség, mint Angyal István, miért gondolhatta, amikor 1956. november 16-án elfogták, hogy a legokosabb, ha folyamatosan Kádár Jánosra hivatkozik, akivel többször is találkozott november 1-je előtt" - magyarázta a rendező.
Meg volt róla győződve, hogy Kádár hátába pisztolyt nyomnak, mert nem képtelenség, hogy az ő elvtársa hozná a döntéseket. Ezért megpróbálta felvilágosítani az őt kihallgató rendőröket, hogy mit jelent a forradalom.
Hanganyag: Sárközi Lóránt