A látogatók idén olyan helyekre is eljuthatnak, ahová más alkalmakkor nem engedik be őket. Sétát tehetnek például a Kőbányai Sörgyárban vagy a kelenföldi hőerőműben.
Színpadra lép Brecht színháza, a Berliner Ensemble, akik Ibsen: Pees Gynt-jét adják elő a magyar közönség előtt német nyelven (az előadást feliratozzák).
A fesztivál másik érdekessége, hogy a kortárs művészeti előadások közé ezúttal egy gyermekdarab is bekerül: Bálint Ágnes meséjének, az Egy egér naplójának színpadra állításával. A bábelőadáson a gyermekek a kulisszatitkokat is megismerhetik.
A fesztivál ideje alatt a Cirkogejzír moziban kortárs orosz filmeket láthat a közönség. Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont igazgatója az InfoRádióban elmondta: a hagyományokhoz híven kiállításokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel és táncelőadásokkal is várják az érdeklődőket.
Ha többet akar tudni a fesztiválról, kattintson ide.