A nyári TehénParádé kiállítási darabjait a múlt héten a Gresham-palotában árverezték el a Bátor Tábor Alapítvány javára, ezen a rendezvényen vásárolta meg az Ernst Galéria a Tejút elnevezésű alkotást, amelyet 13.500 Swarovski-kristály ékesít, belülről pedig lámpák világítják meg - mondta az InfoRádiónak a galéria társtulajdonosa.
Korani Eleni hozzátette: ezeket a teheneket általában az utcákon helyezik el, a Tejút fantázianevű darabot azonban a Boscolo Hotelben, a New York-palotában állították ki, egyrészt azért, hogy védjék az alkotást, másrészt pedig, mert szükség volt arra, hogy a benne elhelyezett lámpák folyamatosan kapjanak áramot.
A Tejutat a Manooi Light Creations tervezőcsoport két tagja készítette, akik Európa-szerte híressé lettek mindenféle fényforrással működő alkotásaik révén - mondta az Ernst Galéria társtulajdonosa.
Az aukciónak, amelyet nemzetközi érdeklődés kísért, lesz folytatása: a Swarovski és több más, amerikai cég is jelezte már, hogy igényt tartana az alkotásra - mondta Korani Eleni.
Hanganyag: Oláh András