Azt a jó érzést, amit akkor éreztem, amikor Törőcsik Mari ás Jordán Tamás felhívtak, és mondták, hogy engem választottak, azt a jó érzést elfelejteni nem lehet. Az a jó érzés az eddigi jóérzések közül az egyik legnagyobb, ez kétségtelen. De az életem nem változhat meg tőle. Ha a mozdonyvezető gyönyörűen vezeti a mozdonyt, és ezért megdicsérik, azért nem változik meg a vezetése, csak egyszerűen jól esik neki, hogy elismerték azt, amit csinál.
Az elismerés egyik sajátossága, hogy nem egy minisztériumi irodában döntöttek róla, hanem a szakma legkiválóbbjai választanak valakit maguk közül, és maguk közé.
Igen, ez egy különleges helyzet. Ez valamiféle összefoglaló a pályán. Valami olyan összefoglaló, ahol a közönség úgy érzi, hogy ez jó lenne - persze nem csak velem kapcsolatban érez így, hanem még vannak néhányan, akikről ezt gondolja -, és a szakmán belül vannak páran, akik ugyanezt mondják. Egy-egy díjat: egy Kossuth-díjat, egy érdemes művészi elismerést, talán még egy-egy nagy alakírásra is lehet kapni. Ezt biztos, hogy csak valami összegzés eredményeként lehet felfogni.
A kritériumokat is úgy határozták meg, hogy az elismerés a pálya egészének megkoronázása legyen.
Igen. Ezt Schwajda György találta ki így. Én már akkor üdvözöltem ezt a gondolatot, mert olyan, amelyről egy fiatal vagy középidős színész azt gondolhatja, hogy ezt elérni nagyon jó lenne. Ez nem úgy van, mint egy jó szerep, amihez a szerencse is hozzátesz. Ehhez nem is annyira a szerencse kell, mint egy élet munkája.
Hanganyag: Kocsonya Zoltán